Bíborpiros szép rózsa – A Buzitai Alapiskola Citerazenekara
A Buzitai Alapiskola Citerazenekara produkciója a 2013. november 23-án Dunaszerdahelyen megtartott IX. Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő országos döntőjén. A versenyt a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete főszervezőként és szakmai rendezőként kilencedik alkalommal hirdette meg.
Csoport / Egyén: Buzitai Alapiskola Citerazenekara
Település: Buzita
Sáv: ezüst
Vezető / Felkészítő: Mohňanský Veronika
Csoport fenntartója: iskola
Korcsoport: 1
Kategória: citerazenekar
Műsorszámok: Ájfalusi dalok (Vargyas Lajos gyűjtése)
Ezt vallják magukról:
A Buzitai Alapiskola citerazenekara 2010-ben alakult, eredetileg azzal a céllal, hogy majd idővel a Buzitai citerazenekarban folytatják zenei pályafutásukat. Szerencsére a helyi gyerekek körében egyre népszerűbb lett ez a hangszer, így már a harmadik generáció is készülődik az alapiskola berkeiben, ahol szakkör formájában hetente két délután látogatják a citerakört. Megalakulása óta a zenekarnak ez az első versenyszerű megmérettetése. A példakép választáshoz nem kell messzire menni, mivel az ország egyik legjobb citerazenekara szintén nálunk, Buzitán működik.
A VETÉLKEDŐ CÉLJA:
Bíborpiros szép rózsa címmel immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a szlovákiai magyar népzenekedvelők és művelők országos seregszemléje, vetélkedőszerű megmérettetése. A vetélkedősorozat célja, folytatva az egykori, mára már fogalommá vált Tavaszi szél eszméit, országos fórumot biztosítani népdalénekesek és népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták és zenekarok részére. Célunk a népzenei mozgalom szakmai támogatása, ösztönzése és fejlesztése. A szakma vélemény-nyilvánításai az egyes fordulók alkalmával visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők számára, megerősítve vagy irányt mutatva további tevékenységükhöz.