Bíborpiros szép rózsa – Ágh Erika, Ímely

Ágh Erika, ÍmelyAz ímelyi Ágh Erika produkciója a 2013. november 23-án Dunaszerdahelyen megtartott IX. Bíborpiros szép rózsa népzenei vetélkedő országos döntőjén. A versenyt a Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Művelődési Intézete főszervezőként és szakmai rendezőként kilencedik alkalommal hirdette meg. https://vimeo.com/81375465

Csoport / Egyén: Ágh Erika
Település: Ímely
Sáv: ezüst
Vezető / Felkészítő: 
Csoport fenntartója:
Korcsoport: 2
Kategória: népdal (szólista)
Műsorszámok: Szendre báró balladája
Ezt vallják magukról:
Ágh Erika a népzene iránti szeretetet szüleitől örökölte. Édesapja több mint húsz évig vezette az ímelyi ének- és néptánc csoportot. Az előadott balladát, még kislány korában, éppen egy énekes asszony versenyre való felkészítése közben hallotta, s azóta is a fülében csengett gyönyörű dallama. Szendre báró balladájának különböző szövege és dallama ismeretes, Ágh Erika az ímelyen és naszvadon ismert változatot adja elő. Szólóénekesként még nem versenyzett, mert jobban kedveli a csoportos éneklést és zenélést, hisz ő vezeti az ímelyi Szíkes citerazenekart, s társvezetője a naszvadi Kis Viza  gyermek citerazenekarnak. Ezenfelül ismeretes Ágh Erika gyeremekek iránti mérhetetlen szeretete, hisz az ifjú citerásokkal való foglalkozása mellett a népmesemondó versenyekre, illetve fellépésekre is ő készíti fel a Naszvadi Csemadok Alapszervezetét képviselő gyermekeket. Mesetanítás közben maga a tanító is kedvet kaphat a versenyzésre, így történt ez a tavalyi évben s idén is: Erika tavaly az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny országos döntőjén a zsűri különdíját nyerte el, s idén az országos döntőn Rozsnyón aranysávos minősítésben részesítette a zsűri.

A VETÉLKEDŐ CÉLJA:

Bíborpiros szép rózsa címmel immár kilencedik alkalommal kerül megrendezésre a szlovákiai magyar népzenekedvelők és művelők országos seregszemléje, vetélkedőszerű megmérettetése. A vetélkedősorozat célja, folytatva az egykori, mára már fogalommá vált Tavaszi szél eszméit, országos fórumot biztosítani népdalénekesek és népdalkörök, valamint népzenei hangszerszólisták és zenekarok részére. Célunk a népzenei mozgalom szakmai támogatása, ösztönzése és fejlesztése. A szakma vélemény-nyilvánításai az egyes fordulók alkalmával visszajelzésül szolgálhatnak a résztvevők számára, megerősítve vagy irányt mutatva további tevékenységükhöz.

További hasonló témájú videók