A Rovás szabad és nyitott alkotóközössége, az eNRA

Az eNRA kiállítása RozsnyónAz eNRA, vagyis a Nemzetközi Rovás Alkotóközösség 2012-ben jött létre a Rovás égisze alatt, az 1994 óta rendezett nyári Rovás nyári alkotótáborok jóvoltából (az erdélyi Középajtán, Kassán és a magyarországi Tihanyban).Ezek a táborok fokozatosan nőtték ki magukat mestertáborokká. A mestertáborok lényege, hogy a meghívott képzőművészek elhozhatják diákjaikat, akikkel közösen alkotnak. A diákok elért eredményeik alapján kérhetik felvételüket a csoportba, velük tovább bővül és szellemileg frissül az alkotóközösség. Az eNRA rozsnyói kiállításáról, amelynek a Rozsnyói Bányászati Múzeum Galériája ad otthont október 10-től, Kovács Ágnes küldött tudósítást. 

 (Kovács Ágnes bemutatkozója a bajai kiállítás megnyitásán.) 

Az eNRA létrehozásának egyik alapvető ösztönzője az volt, hogy az európai kulturális főváros projektet Kassán magyar részvétel nélkül szándékoznak megvalósítani, több olyan elfogult kijelentés is elhangzott, miszerint Kassán nincs kortárs magyar képzőművészet, illetve a kortárs szlovák képzőművészetnek Kassán élő magyar képviselői vannak ugyan, de szervezett csoportok nem léteznek. Ez ellen és Kassa multikulturális jellegének megőrzése érdekében jött létre a Rovás Polgári Társulás égisze alatt az eNRA.

A Rovás alkotói közé kérte felvételét: Barkos Bea iparművész, tűzzománcos; Simon Miklós festőművész; Őry Annamária festőművész; Illényi Tamara festőművész; Shumy Éva festőművész; Nicolae Barb festőművész; Madaras Péter szobrászművész; Bara Barnabás szobrászművész; Hosszú Zoltán szobrászművész; Selyem Katalin iparművész, tűzzománcos; Bódis Barnabás festőművész, valamint a Magyar Képzőművészeti Egyetem diákjai: Fülöp Edina, Szász Tünde, Zelei Viktória; a pozsonyi Képzőművészeti Egyetemről Šimkovičová Martina; a kolozsvári Képzőművészeti Egyetemről Máthé László. 

Tevékenységükből:
Szeptember 17-én nyílt az eNRA bajai kiállítása az Eötvös Galériában.
Szeptember 19-én a Caffart csoport kiállítása kezdődött a Rovás Galériában.

Október 3-án Shumy Éva tárlata a Rovásban
Október 19-én az eNRA és a budapesti Mozgóképtár Albertirsán mutatkozott be
Október 20-án eNRA kiállítás a Magyarországi Székelyek Házában, Budapesten
Október 20-tól november 20-ig a Rovás Őszi Fesztivál 
Október 20.  Rovátka Játszóház
Október 23.  A bor filozófiája. Borkóstoló. 19.30: Suprim Jazz koncert
Október 24. Csatáry László – egy ügy, mely felkavarta a közvéleményt. Balassa Zoltán előadása. 19.30: Élő zene Jakab Zoltán bárzongoristával
Október 25. 140 éves a kassai magyar ipariskola. Pulen Lajos könyvének bemutatója
Október 26. Golddies koncert
Október 30. Eszes Attila kiállítása
Október 31. Legendárium/Sírparadicső. Bettes István költő könyveinek bemutatója. 19.30: Élő zene Jakab Zoltán bárzongoristával

November 6. Teremtés. A tudomány találkozása a vallással. Molnár István előadása. 19.30: Jazzemice koncert
November 7. Élő zene Jakab Zoltán bárzongoristával
November 8. Kamasz/Kilátó. Szászi Zoltán köteteinek bemutatója. Gyenes Gábor Kamasz című könyvillusztrációjának kiállítása. 19.30: Történelmi kerekasztal Gayer Veronikával
November 9. Kanárileves. A TeatRovás színházi előadása
November 13.  10 éves a Hernád Lap- és Könyvkiadó. Havasi Péter főszerkesztő beszámolója
November 14.  Márai Sándor – a szavak mágusa. Balassa Zoltán előadása. 19.30: Élő zene Jakab Zoltán bárzongoristával

További hasonló témájú videók