A Rózsafüzér Királyője templom felszentelése Restén

A Rózsafüzér Királyője templom felszentelése ResténSzabó Ottó tette közzé a két videót a restei Rózsafüzér Királyője templom felszenteléséről.


„Örömmel értesítjük a kedves testvéreket, hogy befejeztük a Restei Rózsafüzér Királynője templom építését. Az új templom és az oltár felszentelése 2012. október 6-án, szombaton, a 10.00 órakor kezdődő ünnepi szentmisében lesz, amelyet Őexcellenciája Mons. Tkáč Alajos, nyugalmazott kassai érsek pontifikál a megjelent papok segédletével, a hívek közösségében. A szentmise hálaadás kíván lenni Isten számtalan jótéteményéért, amelyek e templom felépítését kísérték. A szentmise a templom előtti téren kezdődik.

A templomot Ladislav Friedmann tervei alapján építették, a belső tér az én munkám, amelyet részben magam, részben pedig egy fantasztikus, kézművesekből, képző- és iparművészekből álló csapat élén a következő munkatársaim segítségével készítettem: Mgr.art. Jozef Kužidlo szobrászművész (Kassa, Szlovákia), Diénes Attila szobrászművész (Marosvásárhely, Erdély), Diénes Szilárd öntőmester (Magyarpollány, Magyarország), Lakatos András műbútorasztalos (Kiskunhalas, Magyarország), Rácz László és Rácz Péter kovácsmesterek (Péder, Szlovákia), a Pécsi Orgonaépítő Manufaktúra (Pécs, Magyarország), Bartók Péter kovácsmester (Szepsi, Szlovákia), Berta Evelin iparművész (Kiskunhalas, Magyarország).
Három év munkájának gyümölcsét szenteli fel most szombaton Kassa püspöke, Alojz Tkáč.”

 

További hasonló témájú videók