A Galántai Kodály Zoltán Daloskör 55 éve

Galántai Kodály Zoltán DaloskörA Galántai Kodály Zoltán Daloskör 1956 őszén alakult. Az alapítók Ág Tibort kérték fel a kórus irányítására. Az énekkar első lépéseit maga Kodály Zoltán egyengette, nevének viseléséhez hozzájárulását adta, és élete végéig figyelemmel kísérte a kórus tevékenységét.

1962-től hat évig szünetelt az énekkar munkája. A daloskör tevékenységének a felújítása a szlovákiai magyar kórusmozgalom központi fórumának, a Kodály Napoknak az indításához fűződik. Az I. Kodály Napokon (1969) már újra együtt a Kodály Zoltán Daloskör, amely a háromévente tartott rendezvény eddigi valamennyi évfolyamán részt vett.

Az alapító karnagy, Ág Tibor 1979-ig irányította a kórust, majd három évig Chemez Zsuzsanna volt a karvezető. 1982-től napjainkig Józsa Mónika a daloskör karnagya.

A jelenlegi repertoár több mint kétórányi műsoridő. Ebben több-kevesebb kórusművel valamennyi stíluskorszak jelen van, de leginkább a XX. század magyar kórusirodalma. Az énekkar eddig tizenegy nyelven énekelt a közönségének (latin, magyar, szlovák, cseh, lengyel, német, angol, francia, olasz, spanyol, héber).

A Kodály Zoltán Daloskör tevékenysége alatt számos eredményes hazai fellépésen kívül külföldön is sikeresen képviselte Galánta városát (Magyarország, Németország, Románia, Csehország, Olaszország, Izrael, Franciaország).

A Daloskör 2004 januárjától polgári társulásként működik. Célja világi és egyházi kórusművek magas szintű előadása, és a hazai, valamint külföldi kórusok közti kapcsolatok ápolása.

 

 

 

A kórus legközelebb az alábbi helyeken ad koncertet:

  • 2011. XII. 8. csütörtök Ádventi koncert Zoboralja – Bodok
  • 2011. XII. 11. vasárnap Ádventi koncert Zoboralja – Nagycétény
  • 2011. XII. 17. szombat Ádventi koncert Alsószeliben
  • 2011. XII. 18. vasárnap Karácsonyi koncert Galánta
  • 2012. IV. 22. vasárnap Fellépés Budapesten a Művészetek Palotájában (a MüPa különdíja a Kodály Napok dobogós kórusainak )

További hasonló témájú videók