A Bánk bán őszi turnéra indul

Erkel Ferenc: Bánk bán – opera 3 felvonásban a Teátrum Színházi Polgári Társulás előadásában. Bővebb információt hivatalos honlapjukon találhatnak az előadás iránt érdeklődő közösségek: http://teatrum.eu/

http://vimeo.com/17430680

Bánk bán

A komáromi Teátrum pozsonyi Bánk bán előadását, amelyet a szerző születésének 200., valamint a társulat fennállásának 10. évfordulója alkalmából készítettek, Önök már láthatták (2010. november 29.). Bekukkanthattunk a kosztümös előadás hangulatába, majd Dráfi Mátyással beszélgetett az előadás születésének körülményeiről, a szereposztásról, rendezésről, a soron következő előadásokról Csanaky Eleonóra.


A társulat szívesen eleget tesz a meghívásoknak, hogy minél többen személyes élményként éljék át a történelmi események színpadi változatát. A Bánk bán nem véletlenül része az iskolai tananyagnak is: alapmű, amelyet fontos ismernünk.

  • szövegét Katona József drámája után írta: Egressy Béni
  • zenéjét átdolgozta: Rékai Nándor
  • szövegét átdolgozta: Nádasdy Kálmán és Oláh Gusztáv
  • Szereplők:
  • II.Endre Pfeiferlik Tamás
  • Gertrud királyné Illés Gabriella
  • Ottó Dániel Gábor, ifj.Derzsi György
  • Bánk bán Rózsa Sándor
  • Melinda Csonka Zsuzsanna, Zabradi Annamária
  • Petur bán id. Derzsi György, Vadkerti Imre
  • Biberach Kosár Szabolcs
  • Tiborc Dráfi Mátyás
  • Közreműködik:
  • az Erkel Ferenc énekkar és zenekar (Karvezető: Miklós Józsefné és Stirber Lajos)
  • a dunaszerdahelyi Csallóközi Együttes táncosai (Koreográfus: Brandl Ferenc)
  • Vezényel: Medveczky Szabolcs
  • Rendező: Dráfi Mátyás
  • Segédrendező: Tarics Péter
Forrás: http://www.televizio.sk/2010/12/komaromi-teatrum-bank-ban/


  Ha értesülni szeretne róla, hogy milyen új videók kerülnek fel az oldalra
csatlakozzon a Televízió Facebook-oldalához!


A cikkek, illetve videók tartalma nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.
Célunk, hogy lehetőséget adjunk különböző vélemények megjelenésére.


Tags: ,


A bejegyzés trackback címe: https://www.televizio.sk/2011/09/a-bank-ban-oszi-turnera-indul/trackback/

Most itt van: Home // KULTÚRA, VIDEÓK // A Bánk bán őszi turnéra indul





© Magyar Interaktív Televízió





    © 2010 Magyar Interaktív Televízió. All rights reserved.
    Edited by Microgramma