Az ekecsi Pimpimpálé meg a nyárasdi Tücskök

Az ekecsi Pimpimpálé meg a nyárasdi Tücskök Az ekecsi idei I. Parasztolimpiát követő műsorban színpadra állt az ekecsi Pimpimpálé meg a nyárasdi Tücskök is. A szitáló esőben, hideg nyári szélben rendíthetetlenül ropták a táncot.

A Pimpimpálé gyermek néptáncegyüttes 2003 szeptemberében alakult PIMPIMPÁLÉ GYERMEK NÉPTÁNCEGYÜTTES néven. Az utánpótló együttes pedig a PIMPIMPÁLÉ SARJ. Az együttes művészeti vezetői Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás. A próbákon a gyerekek  fokozatosan megismerkednek a Kárpát-medence páratlanul gazdag néptánchagyományával.

Tücskök gyermek néptáncegyüttes 2008-ban alakult a csallóközi Nyárasd községben. Vezetőjük Dobsa Fodor Mónika és Dobsa Tamás, mindketten a népművészet ifjú mesterei, az Ifjú Szívek Magyar Táncegyüttes táncosai.
Az első évben önállóan léptek fel. Egy évvel később, 2009 -ben egy új koreográfiával, melynek címe: Gyere Kati táncolni, az ekecs-apácaszakállasi Pimpimpálé gyermek néptáncegyüttessel közösen mutatták be koreográfiájukat. 2010. augusztus 20-án a budai várban a mesterségek ünnepén is bemutatkoztak, s többek között felléptek az idei II. nyárasdi Bográcsfesztiválon is.


További hasonló témájú videók