Csemadok-évzáró Nagybalogon

Csemadok évzáró NagybalogonA Csemadok Nagybalogi Alapszervezete 2011. február 18-án tartotta évértékelő évzáró közgyűlését a helyi iskola éttermében.

Az évzárón a vezetőségen és a tagságon kívül részt vett Cerovszky Gyula, a Rimaszombati Területi Választmány küldötte, a Csemadok Rimaszombati Alapszervezetének elnöke; Csúr Tibor, Nagybalog Község polgármestere és Homoly Erzsébet, a Rákóczi Szövetség Balogvölgyi Helyi Szervezetének elnöke.

Pál Csaba, a helyi alapszervezet elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, s egyben megköszönte a kis Csemadokosok nyitó műsorát, melyben elhangzott Pósa Lajos A veréb köszöntője című verse és Gyüre Lajos Tanító néni kérem c. prózája. A nagybalogi Szivárvány Népdalkör dalcsokorral köszöntötte a közgyűlés résztvevőit.

Pál Gabriella vezetőségi tag fényképek vetítésével számolt be a 2010-es esztendő munkájáról és rendezvényeiről. Januárban a málenkij robot áldozataira emlékeztek, februárban bábégetéssel temették a telet és várták a tavaszt, márciusban a kopjafánál az 1848-as forradalomra emlékeztek és elhelyezték koszorújukat Szepesházy Kálmán sírjánál is. Áprilisban a Csemadok 60. évfordulója tiszteletére nagyszabású műsort készítettek, melyben irodalmi összeállítással, a Lúdas Matyi színre vitelével kedveskedtek az ünnepséget megtisztelőknek, de a helyi táncossal is büszkélkedhető Schwartz Táncstúdió, a Szivárvány Népdalkör és a ragyolci Nógrád Néptánccsoport is színvonalas műsort adott. Itt megköszönték az eddigi Csemadok-elnökök, Tamás Ilona, Pál Dénes, Molnár András, Kovács László munkáját. Júliusban Gyöngyösi István nyomába eredtek a nagybalogi várba és csetneki nyughelyére; októberben fáklyás felvonulással emlékeztek az aradi vértanúkra; novemberben színházlátogatáson vettek részt Kazincbarcikán; decemberben pedig karácsonyváró foglalkozásokkal és karácsonyi bállal zárták az évet. Miko Éva a szervezet gazdálkodásáról számolt be, Pecsők Éva pedig a Szivárvány Népdalkör tevékenységét ismertette. Pál Csaba elnök javaslatot tett a 2011-es munkatervre, miszerint a jól bevált rendezvényeket idén is szeretnék megszervezni. Koós István a közelgő népszámlással kapcsolatosan tartott figyelemfelkeltő és felvilágosító előadást. A hozzászólásokban Cerovszky Gyula elismerően nyilatkozott a nagybalogi Csemadok tevékenységéről, Csúr Tibor polgármester pedig továbbra is biztosította támogatásáról az alapszervezetet. Az összejövetel a programtervezet megszavazásával és jó hangulatú szeretetvendégséggel ért véget.

Jelenlegi pozíció
Irányok lekérdezése
(Visited 94 times, 1 visits today)

További hasonló témájú videók

%d blogger ezt szereti: