Március idusára

Március 15.
Március 15. Pesten

Március 15. a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja, az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, amelynek célja a Habsburg-uralom megszüntetése, a függetlenség és az alkotmányos berendezkedés kivívása volt.

Március 15. 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta Magyarországon hivatalos nemzeti ünnep, egyben a magyar sajtó napja, annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.

1848. március 15-én az európai városok sorában Pest-Budán is kitört és győzött a forradalom a nemzeti és az egyetemes emberi szabadság, a polgári átalakulás jelszavaival. 

A pesti Ellenzéki Kör, a fiatal értelmiségiek radikális csoportja már 1848. március 5-én bekapcsolódott a pozsonyi rendi országgyűlés politikai küzdelmeibe, és aláírásgyűjtő mozgalmat indított Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslatának támogatására. (Ez többek között a közteherviselés, a politikai jogegyenlőség, a népképviselet és a független kormány megteremtését követelte.)

Erre március 19-én, a József-napi vásáron került volna sor, amit francia mintára reformlakoma követett volna Rákos mezején. Itt akarták ismertetni a javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő Tizenkét pontjukat, amelyet Irinyi József öntött formába. Március 14-én este azonban megérkezett Pest-Budára az előző napi bécsi forradalom híre, és a Pilvax kávéházban összegyűlt ifjak mielőbbi cselekvésre szánták el magukat.

MárciusMárcius 15-én reggel Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula megváltoztatta a diétához intézett Tizenkét pont bevezetését, és a politikai fellépésüket indokoló kiáltványt fogalmaztak meg.

A pontok szövegét a politikai röplap műfajához igazították, két addigi pontot összevontak, és a szövegbe bekerült a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése.

Ezt a kiáltványt olvasták fel a Pilvax kávéházban gyülekező ifjaknak, majd Petőfi elszavalta két nappal korábban írott, a március 19-i reformlakomára szánt költeményét, a Nemzeti dalt.

Petőfi és mintegy tíz társa ezt követően a szemerkélő esőben elindult a Pilvaxból az egyetemre. Előbb az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz, azután pedig együttesen a jogászokhoz vonultak.

Minden helyszínen elhangzott a kiáltvány és a Tizenkét pont, Petőfi pedig elszavalta költeményét. A jogászok és az utca népének csatlakozásával mintegy kétezresre duzzadt, egyre lelkesebb tömeg Petőfi vezetésével átvonult a közeli Landerer és Heckenast nyomdához, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkára.

Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a gépeket, és cenzúrázatlanul nyomtatták ki a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot (balra).

________

Fenti összeállításunk az elmúlt évtized pozsonyi megemlékezésiből kínál emlékezetes pillanatokat.

További hasonló témájú videók