Éjszakai látogatás az egyházgellei templomban

2011. április 2. szombat

A Lampl Zsuzsanna szociológus vezette tanulmányi kiránduláson a nyitrai KFE hungarológia és kulturológia szakos egyetemistáinak kalauza PaedDr. Myjavec Pál, PhD., plébániai kormányzó. Az egyházgellei (Holice) Szent Péter és Pál-templom

Hogy valóban régi templomos hely Gelle, arra előneve, az „Egyház” is utal. Ennek a templomnak a létét először egy 1253-ból származó oklevél említi. Eszerint a plébánia nemcsak a falu életében, hanem közvetlen környezetében is jelentős szerepet játszott. Draskovics György 1634-ben a következőket jegyezte le: „Azokban az időkben húsz jobbágyfalu járt a templomba.” A plébánia történetében sok plébánosról van tudomásunk, a legismertebb azonban Huszár István, aki megírta a plébánia történetét, ő 1877-től volt plébános a községben. A település jogállása is nagyon bonyolult és érdekes is volt ebben az időben, gondoljunk csak a Sedes Gellére. A gellei Széknek saját, két évre választott főbírája volt, valamint a Székhez tartozó falvakból kiválasztott esküdtjei. A Szék főbíráját április 24-én, vagyis Szent György-ünnepén választották az egyházgellei plébániatemplom melletti székházukban (ez már nem áll), s az esküt a templomban, az oltár előtt tette le. Az eskü szövegét a plébános mondta előtte, majd ő mondta utána. Az eskü szövege mai helyesírás szerint a következő: „Én, gellei és a többi hozzá tartozó helyeknek bírája esküszöm az élő Istenre, Boldogasszonyra és az Istennek minden szentjeire, hogy minden énelőttem leendő ügyeknek és pörlekedőknek igaz törvényt és törvény folyása szerint való igaz processzust és rendet tartok az én lelkiismeretem szerint, amit tudniillik Isten ő szent fölsége tudnom és értenem engedi. És senkinek sem kedveskedéséért, sem félelemért, sem atyafiúságért, sem barátságért, se adományért, sem gyűlölségért egyebet nem ítélek, hanem amit igaznak és törvény szerint valónak ismerek lenni, és minden személyválogatás nélkül csak azon igyekezem, ami Isten és törvény szerint való leszen. Isten és a teljes Szentháromság, Boldogasszony és istennek minden szentje engemet úgy segéljen.”

A templom építésének ideje ismeretlen, okleveles említés híján nem tudunk pontos időt mondani, hacsak nem a stílusjegyek alapján következtetünk a korára. A jelenlegi késő román kori Szent Péter és Szent Pál-templomot a XIII. század első felében építették, tehát több mint 750 éves. Már a XIV. század utolsó harmadában gótikus stílusban alakították át, a XVII. században pedig reneszánsz stílusban alakítottak rajta. A templom kéttornyos nyugati főhomlokzata a középkori építészet minden jellegzetes elemét magán viseli, mind a román, mind a gótikus stílusét. A tornyok négyszög alapúak, a múlt században még nyolcoldalú, ma már gúla alakú kősisakokban végződnek. Egy kései átalakításkor eltűnt viszont a homlokzat egy igen fontos román kori eleme, az ívsoros párkány, amely Ipolyi Arnold múlt században készített rajzán még jól megfigyelhető volt. A templom hajójának oldalfalai, valamint a szentély falai a templomépítés korából, vagyis az 1200-as évekből valók. Három bizonyíték utal a falak román kori eredetére: a szentély fogazatos díszítése a vállvonal szintjén, a félkörívet jelző román kori déli oldalbejárat maradványa, melyre a támpillért később építették rá, a szentély északi oldalán található külső freskó. A templom egyik érdekessége, valamint legszebb építészeti eleme a szentségház, vagyis a pasztofórium, melyhez hasonló nagyon kevés található a Kárpát-medencében. A szentségház tulajdonképpen egy gótikus stílusú tornyot utánoz és homokkőből faragták. Alul egy gyámkőre támaszkodik, amely mellképben egy koronázott király alakját mutatja. Ezen áll a ráccsal ellátott szentségház, szögletein féloszlopokkal. A szentély újonnan fölfedezett értékei közé tartoznak a freskók, melyeket az utóbbi tíz évben bontottak ki.

Egyházgellébe olvadt települések

Beketfa

Először 1423-ban említik az oklevelek. Itt mint régi királyi birtok szerepel. 1786-tól Beketfa néven jegyzik. A település a beketfalvi Mórocz család ősi fészke volt, nekik megerősített várkastélyuk is volt a településen. Az 1553. évi portális összeírásban királyi birtokként van lejegyezve- négy portával. 1828-ban viszont már 79 lelket számláló községként tartják nyilván. A községnek nincsen temploma, Egyházgellébe jár, postahivatala Egyházgellén van, távírója és vasúti állomása pedig Patonyban. A Móroczok kastélyépülete még a XVIII. század első felében állt, mára már csak egy leromlott állapotban lévő raktár és egy gazdasági épület jelzi az egykori jobb időket. A község határában található a Regence nevű dűlő, ez egy rég elpusztult község nevét őrzi.

Budafa

A gelleszéli községek egyike, 1848-ban Budafalváról Budafára módosították a nevét és 1960-ban közigazgatásilag Egyházgelléhez csatolták. Régi nemesi község, mindenekelőtt a helybeli nemesi családok – Tóth, Puha, Molnár, Kalmár – lakták. 1851-ben 126 katolikus, 3 zsidó lakossal, szép legelőivel és meglehetősen szép számú szarvasmarha-állománnyal szerepel a leírásokban.

Nagybudafa

A XIII. Század elején pozsonyi várbirtok, majd 1290-ben lakói nemesi kiváltságokat és földbirtokokat nyertek. Az újabb korban a Vermes családnak volt itt birtoka. Az akkori leírások szerint szántóföldje termékeny, legelője elég, de bizony rétben és hűst adó fában szükséget szenved. Később Budafához csatlakozik és közigazgatásilag Egyházgelle része lesz. Jelenleg megkülönböztetünk Kis- és Nagybudafát, a régi lakosok Budának, vagy még Budafalvának emlegetik.

Csentőfa

Egyike azon településrészeknek, melyek megszűntek. Az írások szerint Pozsony vármegye legkisebb községe volt, kilenc házzal és 62 római katolikus lakossal, temploma Egyházgellében volt, távírója és vasúti állomása Patonyban. 1930-ban 53 lakos élt a községben.

Cséfa

Tulajdonképpen Cséfa községbe olvadt be Csentőfa lakossága, egészen pontosan 1940-ben. 1960-ban pedig Cséfát csatolták közigazgatásilag Egyházgelléhez. Meglehetősen érdekes a község fekvése, hiszen gyakorlatilag egy főút választja el Egyházgellétől, s kataszterileg is meglehetősen közelebb helyezkedik el Patonyokhoz Ez a község a Cséfalvay-család ősi fészke volt egykoron, ezért ez a név még ma is meglehetősen gyakori a településen. Érdekessége, hogy a község lakosai egy ízben életre hívták a Cséfalvayak találkozóját, ami nagy sikert aratott, hiszen szerte a világból ide, a csallóközi kisközségbe jöttek a Cséfalvayak, hogy rokoni szálakat bogozzanak.

Ógelle

Története, sorsa mindenkor szorosan kötődött Egyházgelléhez. Lakosai római katolikus vallásúak voltak, körjegyzőségi székhelyként szerepelt, temploma és postája Egyházgellén volt, távírója, vasúti állomása Patonyban. Mára már ez a község is Egyházgelléhez tartozik közigazgatásilag.

Pósfa

A gelleszéli községek egyike. Az első írásos oklevélben, mely 1416-ból származik, mint pozsonyi várbirtok szerepel. Mára közigazgatásilag Egyházgelléhez tartozik. (Forrás: Wikipedia)