Gombaszög 2019 – Beszélgetés Zuzana Čaputová köztársasági elnökkel

Szerdán a Gombaszögi Nyári Táborba látogatott Zuzana Čaputová államfő, akivel a tábor Tóth Károlyról elnevezett fő előadósátrában Mózes Szabolcs beszélgetett. Az államfő hozta az eddig is tapasztalt formáját, őszinte, emberi hangon válaszolt a pár éve még provokatívnak tartott kérdésekre. A táborlakók majdhogynem rajongással követték minden lépését a tábor területén.

Párbeszédek az Elnöki Palotából 1.

Rozhovory z Prezidentského paláca címen saját vitaműsort indított Zuzana Čaputová köztársasági elnök. A műsor negyedévente jelentkezik majd, az elnöknő közösségi oldalain terjesztik. Az első rész arról szól, hogy milyen hangulat uralkodik Szlovákiában a választások előtt.

A tudósok hangja – Zuzana Čaputová COVID szakértőkkel találkozott

Rendkívül súlyos a járványhelyzet Szlovákiában – jelentette ki Zuzana Čaputová köztársasági elnök a szakértőkkel való találkozóját követő sajtótájékoztatóján. A köztársasági elnök szerint fontos, hogy azonosítsák a vírus új variánsait.  Hozzátette: a jövőben pontosabb nyomkövetésre, az intézkedések betartásának hatékonyabb ellenőrzésére, a PCR tesztelési kapacitás erősítésére lesz szükség, az antigén tesztelést pedig nem szabad túlértékelni. Emellett azonosítani […]

Sulík másodszorra is megdönti a kormányt

Az SaS elnöke elmondta, Zuzana Čaputová elnökkel arról beszélt, mi történik akkor, ha a pártja kénytelen lesz otthagyni a kormányt. „Szeretnénk, ha az államfő tudná, mi vár rá” – jegyezte meg Sulík. Ha Igor Matovič kormányfő jövő szerdáig nem mond le, az SaS távozik a kormányból és a koalícióból is. Ha a kormányfő marad, akkor […]

Április elseje, a régiújkormány napja

Zuzana Čaputová államfő április elsején délelőtt a pozsonyi elnöki palotában hivatalosan is kinevezte Eduard Heger (OĽaNO) miniszterelnököt, valamint az általa vezetett új kormány minisztereit. A kormányválság miatt a miniszterelnöki pozícióból távozni kényszerült Igor Matovič (OĽaNO) a továbbiakban a pénzügyi tárcát vezeti. Az SaS mind a három minisztere visszatért a tisztségébe, ahogy a korábban távozó igazságügyi […]

Zuzana Čaputová cáfolta Igor Matovič kijelentésit

Zuzana Čaputová köztársasági elnök, a szerződés átvizsgálása után cáfolta Igor Matovič azon kijelentésit, hogy a Szputnyik V vakcinát vizsgáló Állami Gyógyszerellenőrzési Hivatal (ŠÚKL) miatt kéri vissza az orosz fél a vakcinákat. Javasolja az Egészségügyi Minisztériumnak. a szerződés és a visszakérő levél nyilvánosságra hozatalát. 

Čaputová a Cseregyerek projektben résztvevő gyerekekkel beszélgetett

A Rozumieme.si/Cseregyerek projektben résztvevő gyerekekkel beszélgetett Zuzana Čaputová arról, hogyan találhatjuk meg azt, ami összeköt bennünket, és hogyan tudjuk megérteni és tisztelni azt, amiben különbözünk. A Cseregyerek projekt összeköti a szlovák és a magyar gyerekeket, akik közösen oldják meg a különböző nyelvi, frazeológiai, zenei vagy kulináris kihívásokat. A kihívások közös megoldása által nemcsak a magyar gyerekek […]

A kormány és a köztársasági elnök elítéli Putyin lépéseit

A Biztonsági Tanács ülése után tartott sajtótájékoztatón Zuzana Čaputová köztársasági elnök és Eduard Heger miniszterelnök is  felháborítónak nevezte, hogy Vlagyimír Putyin orosz elnök elismerte a délkelet-ukrajnai szakadár Donyecki Népköztársaság és Luhanszki Népköztársaság függetlenségét. Ivan Korčok külügyminiszter szerint nyilvánvalóvá vált, hogy Oroszországot zavarja az önálló Ukrajna létezése. Zuzana Čaputová köztársasági elnök hangsúlyozta, Oroszország a világon egyedüliként […]