Csehov-1898-by-osip-braz
05:53

160 éve született Csehov

A XXVIII. Tompa Mihály Országos Verseny országos döntőjén 2019-ben a 4. kategória prózamondóinak sorában Lelovics Gergely (Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta) A. P. Csehov: A dohányzás ártalmasságáról című művéből adott elő egy részletet.

A Tompa Mihály Országos Verseny eredményei

Szombaton délután került sor a Tompa Mihály Országos Verseny „Mindenki színpada” gálaműsorára, eredményei kihirdetésére, díjkiosztóra a színházteremben, ahol a még jelen lévő legjobbak újra előadták produkciójukat. Az esemény vágott felvételét a feldolgozás után tesszük közzé. A résztvevőket Halász Attila, Rimaszombat város alpolgármestere köszöntötte. a rendezvény végén pedig  Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke felkérte a […]

A Tompa pillanatai – Bazár György Orwellt mond (2015)

George Orwell: 1984 című művéből 2015-ben a XXIV. Tompa Mihály Országos Verseny döntőjében Bazár György, a kassai Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola diákja a IV. kategória prózamondóinak sorában adott elő részletet, ezüstsávos helyezést érve el. ____________ A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű országos műkedvelő vers- és prózamondó mozgalom, a Tompa Mihály […]

A Tompa pillanatai – GIMISZ: „Szerelem” (2019)

A VII. kategória / lírai színpadok kategóriájában lépett színpadra a Selye János Gimnázium és a komáromi Városi Művelődési Központ középiskolás diákokból áll színjátszó csoportja, a GIMISZ Diákszínpad. A versenyen a „Szerelem” című darabbal vettek részt. A XXVIII. Tompa Mihály Országos Versenyt 2019. április 25-27. között rendezték meg Rimaszombatban. ____________ A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része […]

A Tompa pillanatai – verset énekel a Paradigma (2017)

A VI. kategória, az énekelt/megzenésített versek kategóriájának győztese 2017-ben a PARADIGMA zenekar lett (Galánta) az április 29-én megtartott döntőn Rimaszombatban. A Tompa Mihály Országos Verseny XXVI. évfolyamának díjkiosztó gálájára a művelődési ház színháztermében került sor.      ____________ A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű országos műkedvelő vers- és prózamondó mozgalom, a Tompa Mihály Országos Verseny. […]

A Tompa pillanatai • Illés Anna, Királyhelmec (2015)

Aranysávos minősítést és első helyezést ért el Illés Anna, Királyhelmecről a 2015. évi, XXIV. Tompa Mihály Országos Verseny VII. kategóriájában. Anna József Attila: Szerelmes versét és Mécs László: A királyfi három bánata című versét zenésítette meg a versenyre.  ____________ A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű országos műkedvelő vers- és prózamondó mozgalom, a Tompa Mihály […]

A Tompa pillanatai • Pereszlényi Zsófia, Párkány (2019)

2019-ben a  XXVII. Tompa Mihály Országos Verseny 2. kategóriájának versmondói között Pereszlényi Zsófia (Ady Endre Alapiskola, Párkány) Bella István: Áni Máni balladát sír című művét adta elő aranysávos minősítéssel, második helyen végezve. Felkészítő tanára Pesti Zsuzsanna volt. ____________ A szlovákiai magyarság kultúrájának szerves része a felmenő szervezettségű országos műkedvelő vers- és prózamondó mozgalom, a Tompa Mihály Országos Verseny. A […]