Sci-Fi rövidfilmek: „White Lily”

Egy kutató űrhajó kapitánya és pilótája azt a feladatot kapja, hogy tanulmányozza az üstökösöket, amikor egy technikai hiba következtében gondjaik támadnak a kommunikációval… Leon és Isobel elérik a hosszú utazás kritikus pontját.

Sci-Fi rövidfilmek: „A teleszkóp”

A Föld, ahogy ismerjük és szeretjük, egyszer majd megszűnhet létezni. Ez Collin Davis filmjének az alapgondolata, amiben egy régész azért utazik egyre messzebb és messzebb a Földtől az űrben, hogy annak egyre korábbi és korábbi arcait láthassa.

Sci-Fi rövidfilmek: „Prospect”

Egy tizenéves lány és apja egy távoli idegen holdra utazik, azzal a céllal, hogy meggazdagodjanak. Ezen a holdon mérgező erdők vannak, melyek értékes drágaköveket rejtenek. Amikor az apát a portyázó  banditák megtámadják, a lánynak kell átvennie az irányítást.

Sci-Fi rövidfilmek: „Seam”

Rajeev Dassani és Elan Dassani filmje, a „Seam”, a nem túl távoli jövőben játszódik, amikor az emberek és az emberekhez feltűnően hasonló „gépek” között éppen törékeny béke uralkodik.  A „gépek” közül néhányan azt sem tudják, hogy ők nem valódiak…

Sci-Fi rövidfilmek: „A Crimson Man”

Mike Pappa rendező egy a robotok és emberek között dúló háborús világba helyezte rövidfilmjének történetét. A filmben Wei Zhang , a fiatal, 11 éves szökött rabszolga, aki apját keresi, üldözői elől menekülve egy meghibásodott harci robotban talál szövetségesre. 

Sci-Fi rövidfilmek: „TRAVELER”

Egy baráti társaság olyan titkos kódot fedez fel a sötét weben, amivel egy sugárhajtású gépet építhetnek, hogy megpróbálhassanak eljutni a galaxis egy távoli pontjára. Sikerrel járnak, de  akaratlanul megnyitják a Földet a „fejlett” civilizációknak, akiknek nem okoz gondot átugrani  ide az űrből.

Sci-Fi rövidfilmek: “FTL”

Egy űrhajós, aki az első fénynél gyorsabb űrhajót teszteli, messzebbre jut, mint amit el tudunk képzelni. Ethan Kane, a NASA űrhajósa és kitüntetett pilótája vissza szeretne vonulni az aktív szolgálatból, hogy több időt tölthessen feleségével és fiaival.

Sci-Fi rövidfilmek: THE SIGNAL

2046. Egy új, a világ energiakrízisének megoldására létrehozott energiaforrás feltételezhetően halálos mellékhatásokkal bír. Mikor A Jel feltalálója úgy dönt, hogy segít egy lánynak figyelmeztetni a nyilvánosságot, egy váratlan szövetségesre tesz szert, hogy megmentse a világot a saját alkotásától.

Subnautica – A legszebb víz alatti túlélőjáték

Az Unknown Worlds Entertainment új értelmet adott a túlélőjátékoknak a 2018 januárjában kiadott Subnauticával, mely szinte teljes egészében a víz alatt játszódik.

Sci-Fi rövidfilmek: Asteria – ESMA 2016

Ebben az animált rövidfilmben két űrhajós egy ismeretlen bolygó meghódítását célzó küldetés során különös helyzetben találja magát. Meglátjuk, mennyire teszi próbára a szokatlan szituáció a szakértelmüket…

Sci-Fi rövidfilmek: “The OceanMaker”

Miután a felmelegedett bolygón eltűntek a tengerek, egy bátor fiatal pilóta veszi fel a harcot a gonosz égi kalózokkal az utolsó megmaradt vízforrás – a felhők – feletti fennhatóságért.