Pilinszky János: A fényességes angyal is

Pilinszky János: A fényességes angyal is című versét advent alkalmából a Szentesi Református Egyházközség Zenekara előadásában hallgathatják meg. Énekel a nagykaposi Urbán Csongor. A zenekar: Nyíri Dánielné – basszusgitár, vokál Óvári Tímár Sándor – szólógitár Tóth Tamás József – akusztikus gitár Bereczky Zsolt – ütőhangszerek Árvai Zoltán – zongora   Pilinszky János: A fényességes angyal […]

Pilinszky János 100

Idén Pilinszky János, a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője születésének 100., halálának 40. évfordulójára emlékeztünk. Az esetlegesség rétegei címmel nyílt kiállítás Pilinszky János fotóiból a Műcsarnok Kamaratermében a Kertész Imre Intézet Pilinszky 100 programsorozatának keretében. Gulyás Miklós, a tárlat kurátora felidézte, hogy Pilinszky 1965-ben kezdett el fényképezni, elsősorban, de nem kizárólag külföldi utazásai során. […]

Pilinszky 100

„Sovány, örökké sápadt, éles arcélű tekintete, szájában vagy ujjai közt örök cigarettájával ismert kép volt az írói világban. És akik személyesen ismerték, szerették szelíd hangját, szomorkás mosolyát, okos mindentmegértését. Az önvád örökké benne élt, de másokat csak szeretni tudott. Halála óta néhány posztumusz könyve jelent meg: cikkek, tanulmányok, prózai elbeszélések, színművek is. Talán még újabb […]

Pilinszky János – Hűség a labirintushoz (teljes film)

Beszélgetés Pilinszky Jánossal, 1978. Eredeti, vágatlan, fekete-fehér felvétel. Idén emlékeztünk meg születésének 100., halálának 40. évfordulójáról. Forrás: Dániel Popovics Pilinszky János  a XX. század egyik legjelentősebb magyar költője, Baumgarten-díjas, József Attila-díjas és Kossuth-díjas. A Nyugat irodalmi folyóirat negyedik, úgynevezett „újholdas” nemzedékének tagja Nemes Nagy Ágnessel, Örkény Istvánnal és Mándy Ivánnal együtt; a Nyugat, majd szellemi […]