15 éves a naszvadi Pettyem néptánccsoport

A naszvadi Pettyem néptánccsoport 15 éves lett. Ebből az alkalomból „Dalolj, táncolj velünk…” címmel 2023. november 11-én népdalestet szervez, amelyen nem csak a Pettyem lép színpadra, hanem más együttesek is bemutatkoznak (lásd a plakátot!). Szeretettel várnak minden érdeklődőt! Az együttes 2008-ban alakult a Csemadok kezdeményezésére. Akkor szeptemberben beindult a táncház a községben. Az első találkozókon […]

Aba-hegy leve (1)

Varga László videói az október 9-én megtartott Aba-hegy leve című szüreti mulatságról. Martosi, imelyi és ógyallai hagyományőrzők fellépését rögzítette. 2008 óta minden évben megrendezik a szüreti felvonulást, három település Imely, Martos és Ógyalla szőlőhegyének szőlősgazdái (telektulajdonosai) körében. Minden harmadik évben a Bellő – Konkoly-Thege Polgári Társulás a főszervezője a szüreti ünnepségnek. A rendezvény keretében feldíszített […]

Aba-hegy leve (2)

Varga László videói az október 9-én megtartott Aba-hegy leve című szüreti mulatságról. Martosi, imelyi és ógyallai hagyományőrzők fellépését rögzítette. Akinek nincs türelme végignézni a tegnap közzétett teljes műsort, nézze meg a tájegységek vagy csoportok szerint közzétett kisfilmeket. 2008 óta minden évben megrendezik a szüreti felvonulást, három település Imely, Martos és Ógyalla szőlőhegyének szőlősgazdái (telektulajdonosai) körében. […]

Aba-hegy leve (3)

Varga László videói az október 9-én megtartott Aba-hegy leve című szüreti mulatságról. Martosi, imelyi és ógyallai hagyományőrzők fellépését rögzítette. 2008 óta minden évben megrendezik a szüreti felvonulást, három település Imely, Martos és Ógyalla szőlőhegyének szőlősgazdái (telektulajdonosai) körében. Minden harmadik évben a Bellő – Konkoly-Thege Polgári Társulás a főszervezője a szüreti ünnepségnek. A rendezvény keretében feldíszített […]

Aba-hegy leve (4)

Aba-hegy leve (5)

Varga László videói az október 9-én megtartott Aba-hegy leve című szüreti mulatságról. Martosi, imelyi és ógyallai hagyományőrzők fellépését rögzítette. A Kisbellő csoport fellépése. Akinek nincs türelme végignézni a vasárnap közzétett teljes műsort, nézze meg a tájegységek vagy csoportok szerint közzétett kisfilmeket.  2008 óta minden évben megrendezik a szüreti felvonulást, három település Imely, Martos és Ógyalla […]

Aba-hegy leve (6)

Varga László videói az október 9-én megtartott Aba-hegy leve című szüreti mulatságról. Martosi, imelyi és ógyallai hagyományőrzők fellépését rögzítette. Akinek nincs türelme végignézni a vasárnap közzétett teljes műsort, nézze meg a tájegységek vagy csoportok szerint közzétett kisfilmeket. Megzenésített verseket adott elő az Új Formáció nevű együttes. 2008 óta minden évben megrendezik a szüreti felvonulást, három […]

Aba-hegy leve (7)

Varga László videói az október 9-én megtartott Aba-hegy leve című szüreti mulatságról. Martosi, imelyi és ógyallai hagyományőrzők fellépését rögzítette.  Akinek nincs türelme végignézni a vasárnap közzétett teljes műsort, nézze meg a tájegységek vagy csoportok szerint közzétett kisfilmeket. A sorozatot az imelyi Fagyöngy éneklőcsoport zárja. 2008 óta minden évben megrendezik a szüreti felvonulást, három település Imely, […]