A harmincötödik Lábjegyzet pár percnyi betekintést enged A dzsungel könyve című nagysikerű musical kulisszái mögé. Dés László, Geszti Péter, Békés Pál népszerű színpadi adaptációját júniusban mutatta be a színház
A 2016-os esztendőt a Komáromi Jókai Színház A dzsungel könyve című (dupla) előadással búcsúztatta, s a közönség ismét – mindkét alkalommal – állótapssal fejezte ki tetszését. A komáromi produkció már túl van a negyvenedik
A 2016/2017-es évad utolsó Lábjegyzetében pár perces összefoglaló látható a júniusban tartott Gyermeknapi Fesztiválról, valamint a Harsányi Sulyom László által színpadra állított Címzett ismeretlen című
Pataki Éva Edith és Marlene című zenés játékát Méhes László állítja színpadra a Komáromi Jókai Színházban. Az ötvenkilencedik Lábjegyzetben a két főszereplő – Holocsy Krisztina (Edith Piaf) és Holocsy Katalin (Marlene Dietrich) nyilatkoznak figuráikról,
Nagy sikerrel mutatta be a Komáromi Jókai Színház Pataki Éva Edith és Marlene című zenés játékát Méhes László rendezésében. Az állótapsos premiert Kútvölgyi Erzsébet, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő