GNYT 2025 – TKS – A kisebbségi újságírás etikai útelágazásai

A Gombaszögi Nyári Tábor Tóth Károly sátrában 2025. július 18-án a tábor szervezésében került sor Közösség vagy kattintás? A kisebbségi újságírás etikai útelágazásai című panelbeszélgetésre. A közel egy éve lezajlott beszélgetést az események tükrében, a tanulságok levonása miatt is érdemes felidézni. A Közösség vagy kattintás? című, a kisebbségi sajtóról, a sajtó jelenéről, múltjáról és jövőjéről szóló beszélgetésen […]

GNYT 2025 – TKS – Hogy akar bejutni a Magyar Szövetség a parlamentbe

A Gombaszögi Nyári Tábor Tóth Károly sátrában 2025. július 17-én az Új Szó szervezésében került sor a Hogy akar bejutni a Magyar Szövetség a parlamentbe? című beszélgetésre.  Gubík Lászlóval Török Máté, az Új Szó szerkesztője beszélgetett. Majd egy év távlatából is tanulságos lehet meghallgatni, mert közben az erőviszonyok frappánsan megváltoztak, és már a baglyok sem […]

GNYT 2025 – Restitető – Vállalkozz Okosan – Az év felvidéki vállalkozói

A Gombaszögi Nyári Tábor  épülő vendéglőjének Restitető nevű emeleti helyiségében valósult meg pénteken a Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége szervezésében a Vállalkozz Okosan – Az év felvidéki vállalkozói című panelbeszélgetés. Év Családi Vállalkozása: Bott Pékség – Ifj. Bott Frigyes Év Női Vállalkozója: Speed Line – Csizmadia Mária Az Év Gazdája: Zlatý nektár – Csatlós Eszter Év Fiatal Vállalkozója: […]

GNYT 2025 – TKS – Történelmi emlékezet és nemzeti identitás

A Gombaszögi Nyári Tábor Tóth Károly sátrában 2025. július 18-án került sor a Történelmi emlékezet és nemzeti identitás: az emlékezetpedagógia lehetőségei a köznevelésben és a felsőoktatásban című panelbeszélgetésre. A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program (NEP) első tanévének tapasztalatai alapján a beszélgetők (Ringert Csaba, Csonka Ákos, Szőköl István, Móczár Gábor) arra a kérdésre keresik a választ, hogyan válhat a […]

GNYT – Korona udvar: kisbetűs ünnepnapok

2025-ben is is visszatért a Gombaszögi Nyári Tábor Korona színpadára a budapesti alternatív kisbetűs ünnepnapok zenekar. 2018-ban állt össze három újpesti osztálytárs, hogy zenekarosdit játsszanak, azóta négyfősre bővülve egyre több játékmezőt ismertek meg. A főleg a hazai alternatív hagyományokra építő zenéjükre egyaránt hatással van a 60-70-es évek beatkorszakának a szabadsága, a nagy rockzenekarok karizmatikus színpadi […]

GNYT – Korona udvar: Yokaimor

A Gombaszögi Nyári Tábor Korona udvarának színpadán a skandináv hatásokkal átitatott elbeszélő jazz zenekar, a Yokaimor. A Yokaimor egyedi hangzással és szívből jövő interpretációval varázsolta el a hallgatóságot a Korona Színpadon. Zenei világukban a hagyomány és a modernitás találkozik. Minden egyes akkord egy újabb utazásra hív. „Nagyon stresszeltünk az idefelé vezető úton, mivel a legnagyobb […]
GNYT 2025 – Korona – Acoustic Impulse
07:25

GNYT – Korona udvar: Acoustic Impulse

A Gombaszögi Nyári Tábor Korona udvarának színpadán Dobos Csenge dalszerző énekes és Szeles Pál gitáros, azaz a kelet-szlovákiai Acoustic Impulse. „A jelenben lenni nagyon nehéz a mai rohanó világban, mégis amikor a színpadra lépünk, minden más megszűnik létezni, és csak az ITT és a MOST számít. ✨ Idén lehetőséget kaptunk, hogy megmutassuk magunkat a hírhedt […]

GNYT 2025 – Charlie

A 2025-ös Gombaszögi Nyári Táborban Horváth Charlie koncertje július 18-án, pénteken volt műsoron a Csemadok Színpadon. A koncert a fesztivál egyik kiemelt zenei eseménye volt a július 15. és 20. között megrendezett táborban. Horváth Károly, Liszt Ferenc-díjas magyar énekes, könnyűzenész, a rock, jazz, blues, funky jellegzetes rekedt hangú előadóművésze. Eredetileg balett-táncosnak készült, később még színészként is […]

A XV. Ipolyi Arnold Verseny – Újabb játék a Pajtában

A Gombaszögi kempingben a Pajtaszínháznak átalakított eredeti pajtában a XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjének 1. kategóriájának résztvevői a versenyzés közben időnként lehetőséget kaptak egy kis közös játékra, zenebonára is. Ez megszakítja a versenyzés, a mesemondás monotonságát és egy kis mozgást és meleget visz bele az amúgy árnyékos és huzatos helyszín életébe.  A versenynek […]

A XV. Ipolyi Arnold Verseny – Molnár Lilla, Rakottyás

Molnár Lilla (Rakottyás), a rimaszombati Tompa Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákja bronzsávos helyezést ért el a XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjének 1. kategóriájában. A versenynek ismét Gombaszög adott otthont 2025. június 9-10-én. Az 1. kategória versenyének színhelye a Pajtaszínház volt, ahol Ádám Csilla vezetésével folyt a mesemondás.  Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny […]

A XV. Ipolyi Arnold Verseny – Játék a Pajtában

A Gombaszögi kempingben a Pajtaszínháznak átalakított eredeti pajtában a XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntője 1. kategóriájának résztvevői a versenyzés közben időnként lehetőséget kaptak egy kis közös játékra, zenebonára is. Ez megszakítja a versenyzés, a mesemondás izgalmát, és egy kis mozgást és meleget visz bele az amúgy árnyékos és huzatos helyszín életébe.  A versenynek […]

A XV. Ipolyi Arnold Verseny – Bolacsek Regina Éva, Sajószentkirály

Bolacsek Regina Éva (Sajószentkirály), a tornaljai Kazinczy Ferenc Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákja aranysávos helyezést ért el a XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjének 1. kategóriájában. A versenynek ismét Gombaszög adott otthont. 2024. 9-én és 10-én folyt a verseny. Az 1. kategória versenyének színhelye a Pajtaszínház volt, ahol Ádám Csilla vezetésével folyt a mesemondás.  […]

A XV. Ipolyi Arnold Verseny – Magyar Péter, Nyárasd

Magyar Péter, a nyárasdi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákja ezüstsávos helyezést ért el a XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjének 1. kategóriájában.   A versenynek ismét Gombaszög adott otthont. 2025. június 9-én és 10-én folyt a verseny. Az 1. kategória versenyének színhelye a Pajtaszínház volt, ahol Ádám Csilla vezetésével folyt a mesemondás.  Az Ipolyi […]

XV. Ipolyi Arnold Verseny – Szabó Zalán, Bátka

Szabó Zalán, a bátkai Alapiskola és Óvoda diákja ezüstsávos helyezést ért el a XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén. Az 1. kategória versenyének színhelye a gombaszögi Pajtaszínház volt, ahol Ádám Csilla vezetésével folyt a mesemondás. Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny tizenötödik évfolyamát a Csemadok Területi Választmánya – Dunaszerdahely, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és […]

XV. Ipolyi Arnold Verseny – Játékos kezdés a Pajtaszínházban

A XV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. 2024. június 9-én és 10-én folyt a verseny. Az első kategória versenye egy kis énekléssel és játékkal kezdődött. A pajtaszínházi helyszín háziasszonya Ádám Csilla (Imreg) volt. Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny tizenötödik évfolyamát a Csemadok Területi Választmánya Dunaszerdahely, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet […]