Szeptemberben is gazdag a kulturális kínálat Füleken

A nyári nagy fesztiválokat és rendezvényeket követően az őszi hónapokban sem kell szűkölködniük a fülekieknek és a Fülekre látogatóknak kulturális téren. A Városi Művelődési Központ szeptemberben elsőként a Kor-zár verséneklő együttes és a Csavar Színház Rege a tűzről és jácintról című, Nagy László verseiből készült összeállítással kedveskedett a nézőknek. Szeptember 22-én a Komáromi Jókai Színház […]

Márciusban is folytatódik az Aprók tánca a File Bandával

Az Aprók tánca a File Bandával elnevezésű program legközelebb 2023. március 18-án valósul meg a füleki vmk-ban. A rendezvény szervezői a Füleki Városi Művelődési Központ, a Iuvenis Neogradiensis Polgári Társulás és a Csemadok Füleki Alapszervezet. A talpalávalót a File Banda és a Dobroda zenekar húzza, a Ringató foglalkozást Farkas Gabriella vezeti, a táncház oktatói Gáspár […]

Meg se kínáltak • Kocsmaária Füleken

Igazi színházi csemege vár a füleki közönségre márciusban. Bödőcs Tibor: Meg se kínáltak című regényéből Keresztes Tamás rendezésében készült el az azonos című színházi előadás.  Oszkár, a jobb napokat is megélt, művészlelkű, alkoholista szobafestő monodrámájában a mulatságos, de egyben a tragédiáktól sújtott kisembert Thuróczy Szabolcs eleveníti meg a színpadon. Bödőcs Tibor első regénye a magyar […]

Cseh Tamás és Cseh Ishiguri Hiromi koncertje Füleken

Záróeseményéhez érkezik a Füleki Városi Művelődési Központ Zenés évszakok című rendezvénysorozata. Az idei évfolyam utolsó hangversenye, a Téli komolyzenei koncert 2022. december 2-án 17:00 órai kezdettel valósul meg a VMK bábtermében. Vendégei az elismert brácsaművész, Cseh Tamás és felesége, Cseh Ishiguri Hiromi zongoraművész lesznek.  Dr. Cseh Tamás Szlovákia klasszikus zenei életének egyik meghatározó egyénisége. A […]

Aprók tánca Füleken (ajánló)

A Füleki Városi Művelődési Központ és a Iuvenis Neogradiensis PT szervezésében kerül sor az Aprók tánca című havi rendszerességű sorozat második rendezvényére Füleken. November 26-án 16.00 órai kezdettel a VMK bábtermében zenés babafoglalkozás, majd 16.30-tól a bálteremben daltanítás, játszó- és táncház vár a kicsikre és szüleikre. A talpalávalót a File Banda húzza, a Ringató foglalkozást […]

Őszi komolyzenei koncert Tóbisz Titusszal Füleken

Folytatódik a Füleki Városi Művelődési Központ projektje, a Zenés évszakok. A komolyzenei koncertsorozat idén a harmadik évfolyamába lépett és bízunk benne, hogy nemcsak a műfaj szerelmeseinek, hanme minden művészetbarátnak is értékes kulturális élményeket kínál. A sorozat eddigi sikeresen lezajlott rendezvényei – az önálló tavaszi koncert és a nyári UDVart fesztivál részprogramja – után az Őszi […]

Csaknem száz kis „balerina“ és táncos lép színpadra Füleken

Két év kihagyás után újra életre kelt a táncművészet Füleken. A művelődési központban tavasszal újrainduló táncoktatás a nagy érdeklődésre való tekintettel két csoportban folyik, melyeket a korábbiakhoz képest kétszer annyi, több mint 50 gyermek látogat hetente. A tánciskola füleki csoportjai elérkeztek évadzáró fellépésükhoz, amelyet július 30-án 13 órától a Füleki Városi Művelődési Központ színháztermében mutatnak […]

Idős hölgyek – könnyfakasztó vígjáték Füleken

A Füleki Városi Művelődési Központ a színház szerelmeseinek több előadással is készül, melyek a nyári és őszi hónapokban valósulnak meg a Nemzetközi Színházi Fesztivál keretében. A színházi előadások sorozata már hagyományos rendezvénynek számít Füleken. A fesztivál keretében az első színházi előadás a Trencséni Városi Színház gyermekelőadása volt, amelyre június 4-én, a Városi Gyermeknapon került sor. […]

Városi Gyermeknap Füleken – újra a városi parkban

Június első hétvégéjén a Füleki Város Művelődési Központ tartalmas programmal várja a gyermekeket és szüleiket a városi parkba. 2022. június 4-én 10:00 órai kezdettel végre a korábban megszokott színes gyermeknapi műsort élvezhetik majd kicsik és nagyok, gazdag kísérőprogramokkal.  A rendezvényen a helyi óvodák és alapiskolák, valamint a füleki cserkészcsapat jóvoltából a gyerekek kipróbálhatják ügyességüket és […]

Rúzsa Magdi Füleken koncertezik

A Füleki Városi Művelődési Központ meghívója: Szeretettel meghívjuk Önöket a népszerű énekesnő, RÚZSA MAGDI koncertjére, amely 2022. augusztus 12-én 21.00 órakor valósul meg a XXXI. Palóc napok és Füleki Városnapok keretén belül. Fent:  Rúzsa Magdolna: Papírsárkány Zene – Rúzsa Magdolna & Szakos Krisztián Szöveg – Rúzsa Magdolna Gattaca Stúdió, Budapest – 2022 A klipet készítette […]

XV. Palóc Húsvét a Füleki Várban

Pillanatképek a XV. Palóc Húsvét hangulatából. A szervező Füleki Városi Művelődési Központ az idén is gazdag programot kínált az érdeklődőknek. A hangsúly a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyeződött, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúra is helyet kapott. Az idelátogatók a várudvart birtokba vevő kézműveseknél a tojásdíszítés különböző technikáit próbálhatták ki, elsajátíthatták […]

Buták versenye: a Csavar Színház meseelőadása Füleken

A Füleki Városi Művelődési Központ Nyári Színházasdi című programjával igyekszik már kiskortól megszerettetni a színházat a gyerekekkel. A meseelőadások elsősorban a nyári hónapokban valósulnak meg szabadtéri környezetben. 2021-ben a vmk júniusra, júliusra és augusztusra tervezett előadásokat, de a járványhelyzet miatt nem minden alakult a tervek szerint. Bár egyetlen előadás sem maradt el, az időrend kissé […]

Komolyzenei- és dzsesszkoncert-hétvége Füleken

2021 júniusának második hétvégéjén két rendezvénnyel zárja Zenés évszakok című programsorozatát a Füleki Városi Művelődési Központ. A Nyári komolyzenei koncert június 18-án, pénteken valósul meg, vendége Michal MATEJČÍK hárfaművész lesz. Két nappal később, június 20-án, vasárnap  kerül sor a Zenés évszakok nagyszabású Zárókoncertjére: a világhírű BUDAPEST JAZZ ORCHESTRA lép a Füleki VMK színpadára. Az évad 2020 februárjában indult a Téli komolyzenei koncerttel, melynek vendégei Jakab Tünde fuvola- és Peter Valentovič […]

Égig érő fa Füleken

A Füleki Városi Művelődési Központ Városi Gyermeknap – Nyári színházasdi című rendezvényére június 5-én, szombaton kerül sor Füleken, a várudvaron. A korábbi évektől eltérően az idén több szempontból is rendhagyó módon valósul meg a városi gyermeknap. A járványügyi rendelkezések nem engedik meg, hogy a szokott helyszínen, a városi parkban kerüljön sor a rendezvényre. A kulturális rendezvényeket ugyanis kizárólag zárt területen engedélyezik, […]

(Tiszta kabaré…) ELMARAD a színházi előadás Füleken

Közlemény • ELMARAD a Komáromi Jókai Színház szeptember 26-ra tervezett Kabaré című musicalje a Füleken. A járványhelyzet okozta problémák miatt, sajnos, minden erőfeszítés ellenére sem sikerült a tervezett előadást megvalósítani. A Jókai Színház és a Füleki Városi Művelődési Központ munkatársai jelen pillanatban is azon dolgoznak, hogy egy másik időpontban, egy újabb előadást kínálhassanak a színház […]