Az apokalipszis történetei

Az emberen túli ökológia és kísérteties technológia alakzatai a kortárs irodalomban és a társművészetekben • „A kerekasztalbeszélgetés során Zilahi Anna és Nemes Z. Márió költőkkel arra vállalkozunk, hogy olyan filozófiai, irodalom- és kultúratudományos elméleteket járjunk körül,
A Fláre Beás a koppánymonostori Mag-házban 2016-ban
04:28

Fláre Beás zenekar

A Fláre Beás zenekar közel háromórás előadásából, amelynek során volt vallomás, zene, tánc egyaránt, ennyit tudtunk az Önök számára feldolgozni. A koncert a Dunszt-estek sorozat 2018-as első rendezvénye volt Dunaszerdahelyen, az NFG Klubban.
Beatwándor-koncert a Dunszt estjén
08:44

Metabolikus mumusmacskák – Beatwándor-koncert (3)

A kolozsvári Beatwándort többféleképp próbálták már meghatározni. Leggyakrabban talán az audiovizuális költészetet említik velük kapcsolatban. Ezen belül is leginkább a többnyelvűség, a vers, a slam poetry, a spoken word, az erőteljes vizualitás, zajok, gitár-riffek, és daltöredékek variálása jellemzi az erdélyi előadók performanszát.
Korhatár nélkül
01:28:03

Dunszt-estek: Korhatár nélkül

A közel kétszáz éves gyerekkönyv-kultúra a kezdettől fogva fontos szerepet tölt be a könyvpiacon, hiszen a gyerekkönyv széles közönséget szólít meg: nemcsak az elsődleges címzettnek, a gyereknek, hanem a gyerekkönyv vásárlójának, a felnőttnek is szól egyszerre.
ki mond igazat dunszt
01:42:30

Dunszt #4 • „Ki mond igazat?”

2019 február 21-én este „Ki mond igazat?” – címmel tartották meg a Dunszt kulturális portál által szervezett vitaestet, amely első pillantásra talán egy „konzervatív” és egy „liberális” sajtótermék egyszerű szembeállításáról szólt.