A Kis Csallóközi a Tündérkertben (2)

Június 20–23. között szervezte meg a Városunkért Polgári Társulás Dunaszerdahelyen a Tündérkert 2021 programsorozatot. A szabadidőparkban a programot a Csallóközi Gyermek Néptáncegyüttes legkisebb táncosai kezdték. Sorrendben a Picik, az Aprók és a Kis csoport lépett színpadra. Napközben kreatív foglalkozásokkal is megörvendeztették a gyerekeket, este pedig sor került a már hagyománnyá vált tűzugrásra. 
Koľvek Dávid, Hárskút
04:38

XII. Bíborpiros szép rózsa – Koľvek Dávid, Hárskút

Hárskútról érkezett a XII. Bíborpiros szép rózsa országos döntőjére, Dunaszerdahelyre Koľvek Dávid. Az ő 2019. november 23-i előadását láthatják most. Vezető / Felkészítő: id. Korintus László Korcsoport: alapiskola Kategória: népdal (szólista) Műsorszámok: Erdő mellett… / Tisza partján mandulafa Ezt vallja magáról: A hárskúti Rozmaringsarj tagja. Szólóban először próbálkozik. Felkészítője: id. Korintus László. Település        Hárskút Rang                […]

XV. Népzenei tábor gálaműsora (6.)

A Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet népzenei táborára 2020. július 29. és augusztus 2. között került sor Dunaszerdahelyen. A népi énekeseket Köles Éva, a citerásokat Borsi Ferenc és Berde Sarolta oktatta. Résztvevők: Csillagfürt népdalkör, Nagyabony (Janik Mária, Kiss Katalin), Rozmaring citera és népdalkör (Komjáti Dóra, Bombicz Ferenc, Kantár Máté, Kantár Éva, Illés Barbara), Felsővámosi Csemadok éneklőcsopoprtja […]

Apák, ha „Parttalan” zenélnek

Albumbemutató koncerttel jelentkezik a 2020-ban hazai és magyarországi zenészekből alakult APÁK együttes. 2023. március 10-én 19:00 órai kezdettel Dunaszerdahelyen a művészeti alapiskola (ismertebb nevén: zeneiskola) koncerttermébe várják a tisztelt érdeklődőket. Vontszemű Miklós zongorajátéka mellett Tóth Balázs szaxofonon, Szigeti Dezső gitáron, Valastyán Tamás ütőhangszereken, Köpöncei Dániel basszusgitáron, Belkovics István és Menyhárt József pedig énekével teszi teljessé […]