ÖRÖKLÉT: Dinnyés József

2021. március 15-én délután elhunyt Dinnyés József daltulajdonos. 1948-ban született, 1963-ban kezdett énekelni, 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben „Karrier” című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert. 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy […]

Hell István 70

70 éves lett Hell István költő, tanár, író, újságíró. „Az egyetlen költő, aki Bakához hasonlóan életművének sok darabját (de ő sem az egészet) az orosz költészet vonzáskörében építette, Hell István, a Hajnali ének című versén kívül, melyet tizennégy és hatvan év között mindenki ismer Magyarországon (Dinnyés József megzenésítésében), egyetlen publikált versfüzetét majd’ húsz évvel később […]

Karácsonyi énekek Dinnyés József előadásában

Sok tájegység énekei felcsendültek Tornalján, a Madárterem Galériában Nagykarácsony ünnepére 2011-ben. Idézzük fel újra, milyen dalokat hallgathatott az akkori közönség: Nyisd ki, ó, bűnös ember – Szentistván (Borsod megyéből); Menj el sietséggel – Gombos (Vas megyéből); Betlehem, Betlehem – Szelőce (Nyitra megyéből); Gabriel angyal küldetett – Pinnyéd (Pinnyéd megyéből); Elindult Mária – Medgyes (Nagyküküllő megye); […]

Dinnyés József emlékére

Dinnyés József daltulajdonos 75 éves lenne ma. 1963-ban kezdett énekelni. 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben „Karrier” című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert: 2. helyezést ért el az első magyar pol-beat fesztiválon. Egy szál gitáros, szájharmonikás, közéleti témákat megéneklő dalai miatt egy ideig magyar Bob Dylanként, […]

Dinnyés József rimaszombati koncertje

Dinnyés József daltulajdonos az idei, XXII. Tompa Mihály Vers- és Prózamondók, Énekelt Versek és Lírai Színpadok Országos Versenyének döntőjén a kísérőrendezvények sorát gazdagította koncertjével. Több évtizednyi daltermésének javából válogatott  műsorát adta elő a csordultig telt nézőtér előtt. 

Dinnyés József 70

Dinnyés József daltulajdonos 70 éves. 1963-ban kezdett énekelni. 1966-ban alapító tagja és dalszövegírója volt az első magyarul éneklő szegedi zenekarnak, az Angyaloknak. 1967-ben „Karrier” című, Veress Miklóssal közösen írt dalával lett országosan ismert: