Cséfalvay Zsoltot díszdoktorává avatta az ELTE

Cséfalvay Zsolt, a pozsonyi Comenius Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára a logopédia tudományának nemzetközileg elismert kutatója. Meghatározó szerepet játszik a klinikai logopédia, a felnőttkorban szerzett neurogén beszéd- és nyelvi zavarok diagnosztikája és terápiája fejlesztésében. Afázia tárgyú publikációi orvosi szakkönyvekben jelennek meg, hatására Szlovákiában bevezették a logopédus részvételével zajló teammunka gyakorlatát az agytumor-műtétek során. Interjú az ELTE […]

XXI. Őszirózsa – Cséfalvay Zsolt, Nagyfödémes

Cséfalvay Zsolt, Nagyfödémes: Piros rózsák beszélgetnek; Szeretőt keresek. Aranysáv. A XXI. Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyének a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya részéről való megrendezése az év folyamán többször veszélybe került. Hogy mégis megvalósult az eredeti tervezett időpontban, s ráadásul telt ház előtt zajlott, az a szervezők, a versenyzők és mindazok kitartásának, eltökéltségének, a járványhelyzet pillanatnyi szerencsés […]

XXXVII. VKN – „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” (1)

2023. október 9-én a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című nótaesttel kezdődött a XXXVII. Városi Kulturális Napok Pozsonyban. A megnyitót a fővárosi Cultus Ružinov művelődési házban rendezte meg a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya. A VKN nótaesten közreműködött Cséfalvay Zsolt, Slezák Erika, Nagy Attila és Popálená Izabella, kísér Márton Róbert és zenekara. A rendezvényt Jégh Izabella nyitotta meg, majd Dr. […]

XXXVII. VKN – „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” (2)

2023. október 9-én a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című nótaesttel kezdődött a XXXVII. Városi Kulturális Napok Pozsonyban. A megnyitót a fővárosi Cultus Ružinov művelődési házban rendezte meg a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya. A VKN nótaesten közreműködött Cséfalvay Zsolt, Slezák Erika, Nagy Attila és Popálená Izabella, kísér Márton Róbert és zenekara. A második blokkban a nagyfödémesi Slezák Erika énekel.

XXXVII. VKN – „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” (3)

2023. október 9-én a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című nótaesttel kezdődött a XXXVII. Városi Kulturális Napok Pozsonyban. A megnyitót a fővárosi Cultus Ružinov művelődési házban rendezte meg a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya. A VKN nótaesten közreműködött Cséfalvay Zsolt, Slezák Erika, Nagy Attila és Popálená Izabella, kísér Márton Róbert és zenekara. A harmadik blokkban a nagyfödémesi Cséfalvay Zsolt, a […]

XXXVII. VKN – „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” (4)

2023. október 9-én a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című nótaesttel kezdődött a XXXVII. Városi Kulturális Napok Pozsonyban. A megnyitót a fővárosi Cultus Ružinov művelődési házban rendezte meg a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya. A VKN nótaesten közreműködött Cséfalvay Zsolt, Slezák Erika, Nagy Attila és Popálená Izabella, kísér Márton Róbert és zenekara. A negyedik blokkban a zonctoronyi (Szenci járás) Popálená […]

XXXVII. VKN – „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” (5)

2023. október 9-én a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című nótaesttel kezdődött a XXXVII. Városi Kulturális Napok Pozsonyban. A megnyitót a fővárosi Cultus Ružinov művelődési házban rendezte meg a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya. A VKN nótaesten közreműködött Cséfalvay Zsolt, Slezák Erika, Nagy Attila és Popálená Izabella, kísér Márton Róbert és zenekara. Az ötödik blokkban a zoboraljai Gimesről érkezett Nagy […]

XXXVII. VKN – „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” (6)

2023. október 9-én a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című nótaesttel kezdődött a XXXVII. Városi Kulturális Napok Pozsonyban. A megnyitót a fővárosi Cultus Ružinov művelődési házban rendezte meg a Csemadok Pozsonyi Városi Választmánya. A VKN nótaesten közreműködött Cséfalvay Zsolt, Slezák Erika, Nagy Attila és Popálená Izabella, kísér Márton Róbert és zenekara. Az utolsó blokkban az énekesek duetteket énekelnek, valamint […]