A buzitai alapiskolából érkezett Grešo Noémi a versmondók III. kategóriájában versenyzett, Czuczor Gergely: A falusi kislány Pesten című versét adta elő.
Ma délután, Egressy Béni szobrának megkoszorúzásával veszi kezdetét a XIX. EGRESSY BÉNI ORSZÁGOS SZÍNJÁTSZÓ FESZTIVÁL Szepsi és Buzita helyszínekkel. November 12-ig az alábbi program várja az érdeklődő közönséget:
A Buzitai Alapiskola Citerazenekarának produkciója a 2015. október 10-én, szombaton Nagykaposon megrendezett Citerazenekarok XVII. Országos Találkozóján. A versenyt a Csemadok Országos
Ma kezdődik a XX. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivál Szepsiben és Buzitán. A verseny- és kísérőprogramok ingyenesen látogathatók. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a gazdag programra.
A Csécsi Éneklő és Hagyományőrző Csoport a Csemadok Csécsi Alapszervezetében tevékenykedik. Sňír Mária: Pletykálás című jelenetét állították színpadra. Rendezte: Sňír Mária.
XX. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon a felsőszeli Bulibicska Színjátszó Csoport Kéri Ferenc: Meghalsz, Banya! című vígjátékát mutatta be. Rendezte: Nogely Mónika.
Az első számú versenyelőadás: KGSZT diákszínpad (Kassa, Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium). A Déry Tibor műve alapján készült Volt egyszer egy popfesztivál című musicallal álltak színpadra. Rendezte: Bodon Andrea.
A Fesztysek gyermek színjátszó csoport (Feszty Árpád Alapiskola, Ógyalla) a Marci udvarol című parasztkomédiával vetek részt a fesztiválon. Rendezte: Csorba István.
A Csiribiri drámakör – Gyermek színjátszó csoport (Kassa) – Márai Sándor Alapiskola és Gimnázium vendégelőadása. Fazekas Mihály: Lúdas Matyi című művéből készítettek pódiumjátékot.
A Buzitai Alapiskola Citerazenekara bodrogközi dalokkal érkezett a citeratalálkozóra. A Buzitai AI kezdő citerazenekara 2014 szeptemberében alakult öt fővel. A csoport heti egy alkalommal próbál szakköri tevékenység keretén belül. Repertoárjukat gyermekdalokon kívül 4 dalcsokor alkotja.
A Buzitai Citerazenekar 2002 őszén alakult, akkor még alapiskolás lányokból. A kislányok mára már felnőtt, középiskolás, egyetemista és dolgozó hölgyek, sőt egyesek már anyukák, akik szabadidejüket nem kímélve mesterien szólaltatják meg ezt a hangszert.
A verseny második kategóriájában, a prózamondók között indult aranysávos minősítést szerezve, a harmadik helyen végezve Mohňanský Péter, a buzitai MTNY Alapiskola diákja. Mohňanský Péter Fésűs Éva: A szívtelen csiga című prózáját adta elő. Felkészítő tanár: Medve Alexandra. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar […]