Nekem az SzFE

Egykori hallgatók mondják el, mit jelentett/jelent nekik a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Az az egyetem, amelynek önállóságát – sok más magyarországi egyeteméhez, intézményéhez hasonlóan, azok bekebelezését követően – a hatalom kézi vezérlésre akarja állítani.  A határon belül és azon túl, sőt a nagyvilágban is egyre többen állnak ki az egyetemisták, a művészek szabadságharca mellett. Szolidaritásukat […]

1896 óta először vannak Magyarországon az eredeti kamera-negatívok

Már az is kisebb csoda, hogy megvannak az első Magyarországon készített filmfelvételek. Az 1896-os eredeti kópiákat a világ legelső filmjeit megalkotó Lumière testvérek cége forgatta le. A szalagokat Nemzeti Filmintézetben digitalizálták. A filmkészítés hajnalán használt nitrocelluloid rendkívül gyúlékony, a korszak magyar anyagának mindössze 7 százaléka maradt fenn. A kétéves előkészítés után és a lyoni Lumière-intézet […]