Nekem az SzFE

Egykori hallgatók mondják el, mit jelentett/jelent nekik a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Az az egyetem, amelynek önállóságát – sok más magyarországi egyeteméhez, intézményéhez hasonlóan, azok bekebelezését követően – a hatalom kézi vezérlésre akarja állítani.  A határon belül és azon túl, sőt a nagyvilágban is egyre többen állnak ki az egyetemisták, a művészek szabadságharca mellett. Szolidaritásukat […]

Arcok, művek, hangulatok a Könyvhéten 1.

Nemrég ért véget a 82. Ünnepi Könyvhét és 10. Gyermekkönyvnapok rendezvénysorozata Budapesten a Vörösmarty téren. Hazai kiadóink is részt vettek rajta. A szerzők számára a rangos rendezvényen való részvételolvasói-vásárlói érdeklődés híján sokszor inkább kínos élmény, mint sikertörténet...

1896 óta először vannak Magyarországon az eredeti kamera-negatívok

Már az is kisebb csoda, hogy megvannak az első Magyarországon készített filmfelvételek. Az 1896-os eredeti kópiákat a világ legelső filmjeit megalkotó Lumière testvérek cége forgatta le. A szalagokat Nemzeti Filmintézetben digitalizálták. A filmkészítés hajnalán használt nitrocelluloid rendkívül gyúlékony, a korszak magyar anyagának mindössze 7 százaléka maradt fenn. A kétéves előkészítés után és a lyoni Lumière-intézet […]

Budapest születése

Több mint egy évig dolgoztak a Budapest születése című filmen, amelynek elkészülésében az Oscar-díjas Deák Kristóf filmrendező is közreműködött. Az alkotást néhány napja tették hozzáférhetővé mindenki számára. A csodálatosan megható filmben életre kel Budapest, a Duna királynője. A főváros történelmét elmesélő film 1873-tól napjainkig mutatja be a város alakulását egy különleges technikával mozgóképpé alakított, több […]

Ferdinandy György Rimaszombatban

Ferdinandy György József Attila-díjas író Budapest és Miami között ingázva él. Bejárta Puerto Ricót és Franciaországot is, de addig még sosem járt Rozsnyón, ahonnan ősei származnak. A 2012. évi könyvhétre két kötete is megjelent, ezeket mutatta be a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya és a budapesti Szépírók Társasága szervezésében a Pósa Lajos Irodalmi és Közművelődési Kávéházban […]