A 2020-as bősi bőgőtemetés

A Csemadok bősi alapszervezete a városi hivatallal közösen az idén is megrendezte a bőgőtemetéssel egybekötött farsangzáró ünnepségét. A kellemes idő sok embert csalt ki a rendezvényre, ahol gulyással, siskával, zsíroskenyérrel, forralt borral és teával várták őket a szervezők.

A bősi Csemadok „Trianon 100” emlékműsora

Sokfelé és sokféleképpen emlékeznek ma a trianoni békeszerződés aláírására. Ki-ki látóköre és tudása szerint vesz részt az emlékezésben, feldolgozásban: műsoros esttel, emlékműállítással, koszorúzással, tánccal – vagy a források kutatása és értékelése, történelmi ismeretek terjesztése útján.

Szent István napja Bősön

A Csemadok bősi alapszervezete és a város önkormányzata Szent István napja alkalmából kenyér- és búzaáldással egybekötött ünnepséget szervezett. A hatodik alkalommal megrendezett eseményre a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem elnevezésű program keretében került sor a Csemadok-ház mögötti területen. Az ünnepség a Kék Duna Vegyeskar fellépésével indult, amit a már jól ismert bősi előadók műsora […]

Táncház az Aranykert Néptánccsoport tagjaival Bősön

A bősi Szent István-napi ünnepség végeztével az Aranykert Néptánccsoport tagjai táncházat tartottak a még ott maradt közönség részére. A közös táncba főleg az apróságok kapcsolódtak be. A zenét a Pántlika zenekar szolgáltatta, az összeállítás mobiltelefonnal készült. A Csemadok bősi alapszervezete és a város önkormányzata Szent István napja alkalmából kenyér-és búzaáldással egybekötött ünnepséget szervezett. A hatodik […]

Bősi megemlékezés a nemzeti összetartozás napján

Bős város önkormányzata a Csemadok helyi szervezetével közösen június 4-én emlékünnepséget rendezett a trianoni békediktátum 103. évfordulója alkalmából a székház melletti parkban.   A borús idő és az időnként eleredő eső ellenére is megtelt a sátorral lefedett nézőtér. A megemlékezés zászlófelvonással, a Himnusz hangjaival, valamint koszorúzással indult. Vida Gergely szavalatát Nagy Anikó megnyitója, valamint a […]

Szent István-nap Bősön (1.)

A Csemadok bősi alapszervezete Bős városával közösen Szent István-nap és az Új kenyér ünnepe címmel augusztus 22-én 7. alkalommal rendezett ünnepséget a helyi Csemadok-ház mögötti parkban. Az ünnepség a Himnusz hangjaival kezdődött, amit a Kék Duna vegyeskar műsora követett. Ünnepi beszédet Nagy Anikó, a Csemadok helyi elnöke mondott. Ezután kulturális műsorok, a kenyér megáldása, megszentelése […]

Szent István-nap Bősön (2.)

A Csemadok bősi alapszervezete Bős városával közösen Szent István-nap és az Új kenyér ünnepe címmel augusztus 22-én 7. alkalommal rendezett ünnepséget a helyi Csemadok-ház mögötti parkban. Az ünnepség a Himnusz hangjaival kezdődött, amit a Kék Duna vegyeskar műsora követett. Ünnepi beszédet Nagy Anikó, a Csemadok helyi elnöke mondott. Ezután kultúrműsorok, a kenyér megáldása, megszentelése és […]

Bősön megemlékeztek az aradi vértanúkról

A Csemadok bősi alapszervezete október 3-án emlékműsort szervezett az aradi vértanúk tiszteletére az egészségügyi központ előtt levő turulszobor mellett. A Himnuszt követően Nagy Anikó helyi Csemadok-elnök tartott történelmi bevezetőt, amit a már jól ismert bősi előadók szavalatai és énekműsorai követtek. Ünnepi beszédet Fenes Iván, Bős város polgármestere mondott. Az emlékműsor koszorúzással, valamint a Szózat hangjaival […]