Cséfalvay Zsolt logopédus portréja

A pozsonyi Duna utcai iskola növendéke volt doc. PaedDr, Cséfalvay Zsolt, PhD. logopédus is.

Berényi József a magyar állampolgárság felvételéről

Berényi József januárban nyilvánosan jelentette be, hogy magyar állampolgárságért folyamodik.

Politikusok a nyári táborokban – 2012

A potenciálisan nagy hallgatóság mindig érdekes a politikus számára, hisz így több emberhez tudja eljuttatni mondanivalóját. A Diákhálózat egykori Krasznahorkán megrendezett Nyári Táborában 2011-óta figyeljük a politikusok csatározásait. 2012-ben Berényi József már két éve volt az MKP elnöke, de a nyílt vitától elzárkózott. Bugár Béla és Berényi nem egymással, csak a műsorvezetővel beszélgetett.

Politikusok a nyári táborokban – 2013

A potenciálisan nagy hallgatóság mindig érdekes a politikus számára, hisz így több emberhez tudja eljuttatni mondanivalóját. A Diákhálózat egykori Krasznahorkán megrendezett Nyári Táborában 2011-óta figyeljük a politikusok csatározásait. 2013-ban az Új Szó meghívásának eleget téve Berényi József és Bugár Béla vitáztak.

Népszámlálási kampánynap MKP országos elnökségi üléssel

Berényi József az MKP elnöke elmondta, hogy ritkán fordul elő, hogy kihelyezett elnökségi ülést tartanak, de reméli, hogy ezentúl gyakrabban nyílik erre lehetőség.