Tudományos hírek192 Videók

Hazaindult az OSIRIS Rex

2021. május 10-én a szonda 7 teljes percre bekapcsolta fő hajtóművét, ezzel a 2018-as megérkezése óta a legjelentősebb manővert kezdte meg: óránként közel 1000 kilométeres sebességgel távolodni kezdett a kisbolygótól a Föld irányába – közölte a NASA. A hazáig tartó útja kb. 2,5 évet vesz majd igénybe, 2023. szeptember 24-én kell megérkeznie. Ekkor a szondától elválik […]
maxresdefault
00:40

Egyre gyorsabban mozog a Föld mágneses pólusa

A mágneses pólusok nem esnek egybe a földrajzi pólusokkal: míg az utóbbiak a Föld felszínének azon pontjai, amelyek bolygónk forgástengelyén helyezkednek el, az előbbiek bolygónk mágneses terének két pólusát, a mágneses erővonalak két kiinduló pontját jelölik. A mágneses pólusok ugyan a földrajzi sarkok közelében találhatók, ám hangsúlyozottan csak a közelükben: a mágneses sarkok ugyanis évről […]

Kövesse élőben a mai holdfogyatkozást!

A teljes holdfogyatkozás akkor jön létre, ha a Hold teljes egészében a Föld árnyékának legsötétebb részébe, az úgynevezett umbrába esik. Amikor az umbrán belül van, vöröses árnyalatúvá válik, és nem tudja visszaverni a Napról érkező fényt, emiatt nem látható az éjszakai égbolton. Rossz hír, hogy ha látni szeretnénk a keddi égi jelenséget, akkor nem elég […]

Igazi kutya-Csipkerózsika: 18 ezer éve alszik…

A tudósok nem tudták eldönteni, hoBejegyzés megtekintésegy farkas- vagy kutyakölyökkel van-e dolguk a lelet kapcsán, még a DNS-vizsgálat sem segített eldönteni a kérdést – írja az Independent. Ami biztos, hogy kan.  A kutyakölyök amúgy nagyon jó állapotban maradt ránk, Dogornak (a jakut szó barátot jelent) épségben megmaradtak a tejfogai, a karmai, a vastag szőre és […]

Így születnek a csillagok (18+!)

Egy nemzetközi kutatócsoport elkészítette az eddigi legrealisztikusabb és legnagyobb felbontású 3D szimulációt a csillagok születéséről – adta hírül a Phys.org-on a projektben részt vevő illinois-i Northwestern Egyetem munkatársa, Amanda Morris – közli a Qubit. A szimuláció vizuálisan is lenyűgöző, de szigorú matematikai alapokon nyugvó élményt kínál: a szemlélő a háromdimenziós térben körüllebegheti a színes gázfelhőt, […]

Magyar a zűrben

„Életem legcsodálatosabb, legfontosabb dátuma a születésem után a világűrből való visszatérésem” – mondta Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós,  az 1980. május 26-i nagy kalandról. RETRO.

Levideózták a fény terjedését

A Slow Mo Guys csapata a lassított felvételekről lett ismert, de ezúttal még nagyobb fába vágták a fejszéküket: a Caltechbe látogattak, hogy a világ leggyorsabb kameráját használják. Mit akartak lefilmezni? A fény terjedését 10 trillió FPS sebességgel. Viszonyítási alapként: az általuk általában használt kamerák, bármennyire is lenyűgözőek, még mindig 20 milliószor lassabbak, mint a Caltech […]

Távol Afrikától: A dögletes AFRIKAI SERTÉSPESTIS

Az új koronavírus okozta járványról szóló információk árnyékában alig figyelünk oda az idei év másik nagy veszélyére, amely hazánkban is megállás nélkül terjed egész évben. Pedig vészesen közeleg a határidő a bejelentési kötelezettség teljesítésére: A tenyésztőknek október 23-áig kötelező regisztráltatniuk sertésállományukat. Akik ezt elmulasztják, a határidő lejártát követő első munkanaptól, október 26-ától indított szigorú ellenőrzések […]

Megérkeztek az első képek a kínai marsjáróról

2021. május 21-én a CNSA képeket tett közzé a vörös bolygón közlekedő kínai Csuzsung marsjáróról, amely körüljárta a leszállómodult. A rover küldetésének tervezett feladatai a következők: A helyi terület topográfiájának és geológiájának tanulmányozása; a talaj és az esetleges jégtartalom vizsgálata; az elemek, ásványok és kőzetek felmérése; légköri mintavétel. A Tianwen-1 küldetés a második a 2020 […]

Kik kerülik meg a Holdat? Artemis II küldetés

Ma délelőtt 11 órakor a NASA és a Kanadai Űrügynökség hivatalosan bejelenti azt a négy űrhajóst, akik a jelenlegi tervek szerint a 2024 novemberében induló Artemis II küldetés személyzetét képezik majd. Ez lesz az a misszió, ami az Artemis-program első emberes tesztrepüléseként zajlik le, és ami előkészíti a következő Holdra-szállást az Artemis III keretében. A […]

Új emberi szervet találtak

Eddig ismeretlen új szervet, vagyis új nyálmirigyeket találtak a holland kutatók, miközben a prosztatarákot kutatták – írja a Medical Xpress. Eddig azt hitték, hogy az orr mögötti orrgarati területen csak mikroszkopikus nyálmirigyek vannak, de az új szerv, amit találtak, másfél hüvelyk, vagyis majdnem négy centiméter hosszú. A Holland Rákintézet kutatói CT- és PET-vizsgálatok kombinációjával (PSMA […]