Műszaki újdonságok121 Videók

130 éves a gramofon

„A jövő nemzedékek akár húsz percbe sűríthetik egy teljes élet hangos képét: öt perc a gyermeki gügyögésből, öt perc az ifjú diadalokból, öt perc a férfi elmélkedéseiből és öt perc a halálos ágyon elsuttogott szavakból” – így mutatta be a gramofont Émile Berliner

130 éves a wurlitzer

San Francisco, 1889. november 23. – Ezen a napon állítják szolgálatba a világ első zenegépét a Palais Royale Saloon nevű szórakozóhelyen. A zene értékét már az első zenegépek esetében lefektették, hiszen kezdettől fogva pénzérmével működtek.

165 éve született Nikola Tesla

Nikola Tesla a világ egyik legjelentősebb és leghíresebb tudósa és feltalálója, tevékenysége elsősorban az elektromosság, mágnesesség és gépészet területén jelentős. Munkássága erőteljesen hozzájárult a második ipari forradalomhoz, és komoly hatással van jelenkori gazdaságunkra és társadalmi életünkre egyaránt, neve pedig a Magyar Tudományos Akadémiával is kapcsolatba hozható. Érdekességek Tesla életéből Rendkívül fontos munkássága mellett Tesla egy igazán különleges ember […]

165 éves a Singer-varrógép

165 éve történt, hogy Isaac Merrit Singer (1811–1875) szabadalmaztatta a varrógépet. Varrógépek addig is voltak, meg azután is kifejlesztettek ilyeneket, de Singer találmányát, bátran mondhatjuk, életművének ékét senki más nem tudta felülmúlni.

195 éves a vasút

A vasút története a XVI. századig nyúlik vissza, amikor az ember vagy ló vontatta, síneken mozgatható egyszerű járművek megjelentek. Az első közforgalmú lóvasút 1803-ban nyitotta meg szolgáltatását, az első gőzmozdony is 1804-re készült el. A közforgalmú, bárki által igénybe vehető, gőzvonatatású vasút története 1825-ben kezdődik.  A vasút őse a XVI. századi bányákba telepített fa nyompálya volt. A nyompályákon gördülő csilléket emberi erővel mozgatták. Az 1760-as évek angliai újítása volt […]