Űrkutatás217 Videók

Nyugalomba vonul a Spitzer

  Kevesen tudják, de a Spitzer volt az első távcső, amelynek közvetlenül sikerült megörökítenie a HD 209458b jelű exobolygót 2005-ben. Azóta megöregedett, a NASA pedig úgy döntött, nem hosszabbítja meg űrtávcsövének a működését.

Csillagokat vajúdik a Tejútrendszer

A legújabb számítógépes szimulációk szerint a Tejútrendszer korongja elégedetlen szakács módjára hajigálja ki a hozzávalókat a galaxisunk csillagkeletkezési területeiről. Kifelé menet azonban mégis összetapadnak és új csillagokat alkotnak, melyek aztán a galaxisunk körüli halóban keringenek tovább.

A Hold felszínén sepreget a Csang’o-5 kínai űrszonda

Sikeresen leszállt a Holdra kedden a Csang’o-5 kínai űrszonda – jelentette be a kínai nemzeti űrügynökség. A szondát november 23-án indítottak útnak azzal a céllal, hogy kőzetmintákat gyűjtsön, amelyek segíthetik a tudósokat az égitest eredetének és kialakulásának megértésében.  Ma, közép-európai idő szerint a késő délutáni órákban a Csang’e-5 holdi leszállóegység felső részéről felemelkedett a mintaszállító […]

Hazaindult az OSIRIS Rex

2021. május 10-én a szonda 7 teljes percre bekapcsolta fő hajtóművét, ezzel a 2018-as megérkezése óta a legjelentősebb manővert kezdte meg: óránként közel 1000 kilométeres sebességgel távolodni kezdett a kisbolygótól a Föld irányába – közölte a NASA. A hazáig tartó útja kb. 2,5 évet vesz majd igénybe, 2023. szeptember 24-én kell megérkeznie. Ekkor a szondától elválik […]

Egy 27 éve szétesett üstökös rendezhet hétfő éjszaka tűzijátékot

Különleges meteorkitörés várható május 31-én, ha beválnak a csillagászati előrejelzések. A darabjaira hullott 73P/Schwassmann-Wachmann nevű üstökös és a kilökődött porfelhő érhet minket utol, ez esetben látványos és igen sűrű hullócsillag-kitörésben gyönyörködhetünk – adta hírül Bacsó Zétény amatőrcsillagász a CSFK Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet / Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján (a teljes cikk itt elérhető). A számítások szerint a […]

Vasárnap aszteroidamintával tér vissza a Földre az OSIRIS-REx

Szeptember 24-én, vasárnap tér vissza a Földre a NASA OSIRIS-REx, az első amerikai küldetés, amely aszteroidáról gyűjtött mintát, a Bennu aszteroida geológiai anyagával. Amikor megérkezik, az űrszonda kiengedi a mintakapszulát, hogy biztonságosan leszállhasson a Utah-sivatagban. A Bennuból származó érintetlen anyag – az aszteroida felszínéről 2020-ban összegyűjtött kőzetek és por – tudósok generációi számára nyit ablakot […]

A 10 legfurcsább bolygó az univerzumban

Byzmo összegyűjtötte az általunk eddig felfedezett 10 legfurcsább bolygót: HD 189773-b – Ahol üveg esik az égből esőként. Gliese 436b – Az égő jég bolygója Kepler-16b – A bolygó, amelynek 2 napja van HD 131399Ab – A bolygó, amelynek 3 napja van WASP-12b – A bolygó, amelyet felemészt saját napja KELT-9b – A csillag hőmérsékletű […]

Távoli képen a Föld, a Mars és a Vénusz

Az Európai Űrkutatás Ügynökség (ESA) a héten egy olyan rövid felvételt tett közzé, ami egy igen ritka látványról készült. Az eredetileg a Nap kutatására küldött Solar Orbiter szondának ugyanis sikerült egy olyan felvételsorozatot lőnie, amin egyetlen keretben látható a Föld és két közvetlen szomszédbolygója: a Mars és a Vénusz is. A felvételeket a szonda még […]

45 éve landolt a Viking 2 a Marson

A Viking 2 űrszonda leszállt a Marson és elkészítette az első közeli színes felvételeket a bolygó felszínéről. A Viking–2 az Egyesült Államok űrszondája volt, amelyet a Viking-program keretében küldött a Marshoz. Testvérszondájához, a Viking–1-hez hasonlóan leszálló és keringő egységből állt, amelyekkel a vörös bolygó felderítésére küldött első komplex kutatási programot végezte el. NASA Viking-2 marsjárója […]

A galaktikus boldogság kutatója

165 éve született Konsztantyin Eduardovics Ciolkovszkij (1857–1935), akinek a nevét ma mindenki ismeri, akit érdekel az űrkutatás. Neki köszönheti a világ az „űrhajózás Pitagorasz tételét”, vagyis a rakétamozgás alapképletét, az ún. Ciolkovszkij-egyenletet. Kevesebben tudják, hogy Ciolkovszkij szinte egész életén át foglalkozott léghajók és a zeppelinhez hasonló irányítható repülő objektumok tervezésével, kétkezi kivitelezésével és kipróbálásával. Ebből […]

Nóva az Északi Korona csillagképben

A 2024-es év rendkívül izgalmas lesz a csillagászat szerelmesei számára. Nemcsak azért, mert hamarosan érkezik egy olyan üstökös, ami csak 71 évente látható: a 12P/Pons-Brooks nevű üstökös 71,3 évente kerüli meg a Napot, így a következő találkozásra 2095-ig kell majd várni. Az objektum jelenleg a Naprendszer belső része felé tart, a Földről pedig április 21-én válik […]

Az idő illúziója

Az idő fogalma oly mértékben a hétköznapi életünk része, hogy hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindent tudunk róla. Mégis, ha megkérdezzük a fizikusokat, hogy pontosan mit takar az idő fogalma, sokkoló választ kapunk: hogy valójában fogalmuk sincsen róla.