Űrkutatás217 Videók

14 év a Marson 3 percben

Most, hogy az Opportunity marsjáró elhallgatott, az archívumból előkeresett képeket szépen egymás mögé illesztve megnézhetjük, mivel is foglalkozott a rover az elmúlt 14 év alatt. Meg kell mondani, elég unalmasnak tűnik a munkája, de a tudósoknak évtizedekre elegendő adatot szolgáltatott a vörös bolygóról.

Az Osiris-REx leszáll a Bennu kisbolygóra

Holnap éjjel negyed 1 körül a NASA Osirix-Rex űrszondája leereszkedik a Bennu kisbolygóra, hogy aztán az égitestből származó kőzetekkel visszatérjen a Földre. Az amerikai űrügynökség majdnem kereken négy éve, 2016. szeptember 8-án indította útjára a kisbusz méretű űrszondát, ami két évvel később, 2018. december 3-án érte el az aszteroidát. Az Osiris-REx azóta az égitest körül […]

Sárga angyalok az űrben

Az első „Sárga Angyalok” Steyer – Puch típusú, 23 lóerős kisautók voltak, melyek leginkább Budapesten és a balatoni országúton segítettek a bajba jutott autósoknak. Most már valósággá vált ennek a szolgáltatásnak az űrbeli használata is.  A Northrop Grumman Mission Extension Vehicle (Küldetésmeghosszabító Jármű) nevű szervizműholdja már üzemszerűen működik.  Az első ilyen jármű a MEV-1 többször […]

Nincs B tervünk a Földre!

„A Mars kolonizálására tett kísérlet egy presztízsproject. Persze ha a meghódításának nem lesz gazdasági haszna, az emberiségnek nem lesz érdeke odamenni. Az pedig, hogy a Föld tönkretétele miatt fajunk kirajzásának első állomása lesz, valószínűleg óriási tévedés. A Föld még 50 fokos átlaghőmérséklet mellett is sokkalta kedélyesebb hely, mint a zord Mars, ahol -80 fok van […]

Európa a Világegyetemet kukkolja

A LOFAR (Low Frequency Array) szuperteleszkóp 13 évvel ezelőtt született meg. A tányérteleszkópokkal ellentétben ennek a páneurópai vevőegységnek a több ezer antennája érzékenyebb az alacsony frekvenciájú elektromágneses hullámokra, és egyszerre „látja” az egész égboltot. A különböző állomások által generált összes adatot egy szuperszámítógépen tárolják és a projekt központjában, az ASTRON-ban dolgozzák fel A fenti videón […]

Irány a vörös bolygó!

A Mars a Naptól számított negyedik bolygó a Naprendszerben. Szabad szemmel is könnyedén látható az éjszakai égbolton. A római hadistenről nevezték el, de gyakran hívják „vörös bolygónak” is a színe miatt, amit a Mars felszínét meghatározó vas-oxid okoz.

40 éve járt először magyar az űrben

Az 1949-ben született Farkas Bertalan 1967-től a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán, majd 1970-től a szovjet Repülő Műszaki Főiskolán tanult. 1972-ben lett repülőtiszt, 1977-ben első osztályú vadászrepülő. Az Interkozmosz program keretében vált lehetővé, hogy eljusson a világűrbe. A jelölteket a már sokrétű szűrésen, kiképzésen átesett berepülő pilóták közül válogatták, s végül Farkas Bertalan és Magyari […]

SpaceX Starship SN8 12,5 km-es tesztrepülés (második nekifutás)

Tegnap  23:35-kor már majdnem sor került a történelmi eseményre, azonban a 3 db Raptor hajtómű begyújtása előtt leállították a visszaszámlálást, pontosan T-1.3 másodpercnél. Ma délután újra légtérzár és útlezárás van Boca Chica Vilage környékén, tehát a SpaceX ismét megkísérelheti a tesztrepülést. Update: Az első tankolási és előkészületi folyamatot előszőr leállították egy túl közel merészkedő repülő […]

Megérkeztek az első képek a kínai marsjáróról

2021. május 21-én a CNSA képeket tett közzé a vörös bolygón közlekedő kínai Csuzsung marsjáróról, amely körüljárta a leszállómodult. A rover küldetésének tervezett feladatai a következők: A helyi terület topográfiájának és geológiájának tanulmányozása; a talaj és az esetleges jégtartalom vizsgálata; az elemek, ásványok és kőzetek felmérése; légköri mintavétel. A Tianwen-1 küldetés a második a 2020 […]

Holnap belépünk az Artemis-korszakba

Az Artemis-I küldetés • Holnap várhatóan új időszak köszönt be az űrkutatás világába, belépünk az Artemis-korszakba. Az Artemis-I indítását hajtóműprobléma miatt leállították, a következő időpont szeptember 2. Számtalan (nem csekély) halasztás után a NASA Space Launch System (SLS) óriásrakétája végre készen áll első bevetése, az Artemis-I küldetés indulására. A rakéta a tervek szerint augusztus 29-én, […]

A mélyűrbe utazás úttörői: Artemis I

November 16-án volt egy éve, hogy felszállt a NASA Orion űrszondája a Kennedy Űrközpontban található Launch Pad 39B-ről a Space Launch System rakéta tetején, hivatalosan megkezdve az Artemis I küldetést. Ebből az alkalomból tette közzé a NASA a fenti összefoglaló videót. (A feliratozás a jobb alsó részen átállítható magyar nyelvűre: feliratok bekapcsolása; automatikus fordítás, magyar.) […]