A szabadság ára

Lágyan, „bársonyosan” terjedt a forradalom, akár az őszi ködök. S bár a történelem megszámlálhatatlan példát vonultat fel arra, hogy a szabadságnak nagy ára van, s törvényszerűen felfalja gyermekeit is, a reményt, amit magával hoz, semmi máshoz nem lehet hasonlítani. Eufóriás állapotba kerültünk tőle, mint a szerelem ígéretétől.

Szakmai fórum a helyi gazdaságfejlesztésről

Az MKP gazdasági és régiófejlesztési tanácsa szervezésében, a budapesti Nemzetgazdasági Minisztérium támogatásával, valamint Tornalja város és az MKP érintett járási szervezetei segítségével megrendezték a második szakmai fórumot a helyi gazdaságfejlesztésről október 20-án. Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke nyilatkozik.

Az érett kor ítélete Dunaszerdahelyen

„Az érett kor ítélete” címmel tartották meg 2011. szeptember 30. és október 1-je között a IX. Nemzetközi Vámbéry Konferenciát Dunaszerdahelyen, a városháza konferenciatermében. »Vámbéry Ármin és a „kettős honfoglalás” elmélete« címmel Madaras László tartott előadást, ennek ízelítőjével idézzük ide a konferencia hangulatát.