KULTÚRA7284 Videók

Elhunyt Szilágyi István

Életének 86. évében elhunyt Szilágyi István, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas erdélyi magyar író, a Helikon folyóirat alapító főszerkesztője Szilágyi István 1938-ban született Kolozsváron, a család 1940-ben Zilahra költözött, a szilágysági kisváros világa meghatározó élménye maradt. Jogi végzettséggel a háta mögött jelentette meg első írásait az Utunkban, melynek később munkatársa, 1968-tól […]

Kodolányi Jánosra emlékezve

125 éve született Kodolányi János Kossuth-díjas író, újságíró. Könyvei több kiadásban és nagy példányszámban jelentek meg. A mai irodalmi- és közéletben és közoktatásban jelentőségéhez képest méltatlanul kevéssé (el)ismert; az irodalmi- és közélet más berkeiben és a szélesebb közönség körében ugyanakkor évtizedek óta töretlenül népszerű, sőt újabban Várkonyi Nándorral és Hamvas Bélával együtt – elsősorban Jókai […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Litavec Barbara, Szímő

Ezüstsávos minősítéssel végzett a Szímőről érkezett Litavec Barbara a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket a Csallóköztől a Bodrogközig gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. A rendezők javasolják, hogy a résztvevők […]

Torquato Tasso (1544–1595)

480 éve született Torquato Tasso itáliai költő, író, a barokk egyik legnagyobb alkotója. Nápolyban, jezsuita rendi iskolában tanult, illetve otthon édesapja, Bernardo Tasso – maga is művelt ember, költő, udvaronc – csepegtette belé a tudást. Később több olasz városban, többek között Urbinóban, II. Guidobaldo delle Rovere herceg udvarában folytatta tanulmányait. 1560 és 1565 között jogot […]

ÖRÖKLÉT: Ľubomír „Kyslík” Stankovský

72 éves korában elhunyt a Modus együttes egyik alapítója, Ľubomír „Kyslík” Stankovský dobos, énekes. Nevéhez fűződik a Sklíčka dotykov  (Ty, ja a môj brat) című dal előadása a Najlepšie dievčatá (1984) albumon (fent). Gépészeti szakközépiskolát végzett. 1967-ben Ján Baláž és Miro Žbirka társaságában megalapította a Modus együttest, amelyben 1973-ig játszott. Ezt követően Vlado Hronec zenekarában működött […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Horváth Laura, Királyhelmec

Ezüstsávos minősítéssel végzett a Királyhelmecről érkezett Horváth Laura a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket itt, a Felvidéken gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. A rendezők javasolják, hogy a résztvevők elsősorban […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Molnár Dorina, Kaposkelecsény

Ezüstsávos minősítéssel végzett a Kaposkelecsényről érkezett Molnár Dorina a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket itt, a Felvidéken gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. A rendezők javasolják, hogy a résztvevők elsősorban […]

Holnap: esti tárlatvezetés az Üvegtársak kiállításon

„Március 9-én az esti órákban kinyitjuk a látogatók előtt a kiállítótermet, ahol a tárgyak különleges megvilágítást kapnak. Az Üvegtársak című kiállításunk így teljesen más arcát mutatja majd, mint napközben. Ezt látniuk kell!” – invitálja a látogatókat a Galántai Honismereti Múzeum este 19:00 órára, ahol egészen 21:00 óráig gyönyörködhetnek a kiállított alkotásokban hozzáértő magyarázat kíséretében. Fent: […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Molnár Mátyás, Fülek

Kiemelt aranysávos minősítéssel végzett a Fülekről érkezett Molnár Mátyás a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket itt, a Felvidéken gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. A rendezők javasolják, hogy a résztvevők elsősorban a saját […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Csemer Raymond, Torna

Ezüstsávos minősítéssel végzett a Tornáról érkezett Csemer Raymond a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket a Felvidéken gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. A rendezők javasolják, hogy a résztvevők elsősorban a saját […]

Kalmár Magda 80 éves

Kalmár Magda Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar opera-énekesnő (szoprán) 1944. március 4-én született Budapesten. Hangversenyénekesként és operett-énekesnőként is elismert. Zenei tanulmányait hat évesen, zongoristaként kezdte, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatórium ének főtanszakán tanult, ahol Balassa Istvánné és Kapitánffy Istvánné növendéke volt. 23 évesen lett az Állami Operaház magánénekese. Rossini: A sevillai borbély című operájában debütált, Rosina szerepében. 1972-ben első helyezést […]

58. Jókai Napok – hormON (AVAGY A SZERELEM BIOKÉMIÁJA)

A Fókusz Kamaraszínpad (Dunaszerdahely) előadásában láthatta a közönség a hormON (AVAGY A SZERELEM BIOKÉMIÁJA) című szerkesztett játékot az Egressy Béni VMK – kamaratér a színpadon helyszínen. Rendezte: Béhr Márton és Kuklis Katalin. A Fókusz a dunaszerdahelyi színjátszás több mint 50 éves múltra visszatekintő műhelye. 1970-ben alakult Jarábik Gabriella vezetésével. Gyermek- és diákszínjátszó csoportja működik jelenleg. Az […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Illés Panka, Fülek

Ezüstsávos minősítéssel végzett a Fülekről érkezett Illés Panka a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket itt, a Felvidéken gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. A rendezők javasolják, hogy a résztvevők elsősorban […]

XIII. Bíborpiros Szép Rózsa – Molnár Marcell, Nagymegyer

Ezüstsávos minősítéssel végzett a Nagymegyerről érkezett Molnár Marcell a 2023. október 28-án Dunaszerdahelyen megtartott XIII. Bíborpiros Szép Rózsa Országos Népzenei Vetélkedő országos döntőjén. A versenyre olyan népdalokkal, népzenével kell benevezni, melyeket itt, a Felvidéken gyűjtöttek népzenekutatók. A Bíborpiros Szép Rózsa összeállítások népdalokból állnak, mellőzve a műdalokat és feldolgozásokat. A rendezők javasolják, hogy a résztvevők elsősorban a saját […]

XVI. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál – Ki jutott a döntőbe?

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a komáromi Jókai Mór Alapiskola, Komárom Város és a Városi Művelődési Központ 2023. június 17-én a Jókai Napok kísérőrendezvényeként megrendezte a XVI. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált. A megnyitó két részből állt, a zsűritagok megnyitója után a résztvevők megkoszorúzták Kaszás Attila szobrát. A verseny Kaszás Attila, a sajnálatosan fiatalon elhunyt, Vágsellyén […]