„Alacsony ember és nagy humorista”: Királyhegyi Pál

120 éve született Királyhegyi Pál újságíró, író, színész, forgatókönyvíró, humorista, aki fiatalkorában az USA-ban pincérként is dolgozott, aztán nem túl jó időzítéssel hazatért, ahogy ő indokolta utóbb: „Hogy le ne késsem az auschwitzi gyorsot.” 1944-ben deportálták, túlélte. Hazatérése után a Ludas Matyi és a Képes Figyelő munkatársa lett. 1950-ben kitelepítették. Az utókor neki tulajdonítja azt […]

Dragomán György és Szabó T. Anna a BRaK fesztiválon

A pozsonyi BRaK könyvfesztivált 2020 szeptemberében tartották meg. – a változatos műfajokat felvonultató esemény 7. évfolyamának témája az új folklór volt. A V4 országok könyvkiadói, illusztrátorai, szerzői, grafikusai, tipográfusai és a szép könyv barátai fesztiváljának magyarországi vendégeként Dragomán György-Szabó T. Anna szerzőpárossal folyt pódiumbeszélgetés.

Könyvbemutató – Szomolai Tibor: Cigányúton

Szomolai Tibor munkájának köszönhetően napi kapcsolatban áll a roma közösséggel, velük dolgozik tavasztól őszig, ismeri az életkörülményeiket, az életmódjukat, az észjárásukat, a vágyaikat.  A romák világa igencsak sokszínű. Szomolai a második regénye kiadása után kezdett el gondolkodni arról, hogy izgalmas könyvet lehetne írni cigánytémában. Közben persze rájött egypár dologra. Például arra, hogy az, amit mindennap […]

BRAK – avagy könyv hátán könyv!

Szeptember közepén tartották a BRAK pozsonyi könyvfesztivált az új cérnagyár tövében. Jacenko Seman a könyveit két nyelven megjelentető Pozsonyi Kifli Polgári Társulás standját kereste fel. Ebben a zimankóban egyrészt jó felidézni a (járványügyileg viszonylag még szabad) nyárutót – másrészt pedig ötleteket kívánunk adni ahhoz, hogyan tudnak értékes ajándékot rendelni anélkül, hogy el kéne hagyniuk otthonuk […]

Járványmese – közösségi finanszírozással

November végére tervezte a megjelentetését Tóth Krisztina JÁRVÁNYMESE című mesekönyvének a Womanpress Kiadó, Václav Kinga és Gyenes Gábor illusztrációival. A mesét Tóth Krisztina nyolcéves kislányának írta azért, hogy megértse, mi az a láthatatlan veszély, ami elől otthonainkba bezárva érezhetjük csak magunkat biztonságban. A fenti videóban Jacenko Seman és Zsoldos Andor ajánlja a könyvet. A gyerekeknek […]

Gévai Csilla: Nagyon Kék Könyv

A Nagyon Kék Könyv egy gyerekeknek szóló, környezettudatos gondolkodást fejlesztő sorozat második kötete. Míg az első rész, a Nagyon Zöld Könyv általában beszélt a környezetvédelemről, addig a Nagyon Kék Könyv a víz témáját járja körbe: állapotát, múltját, jelenét és jövőjét. A szerző vallja, hogy egyetlen ember sem vonhatja ki magát az egyéni felelősség alól, ha […]

91. Ünnepi Könyvhét: Hartay Csaba: Átkiáltani az őszbe

Az Óperencián innen, az új koronavíruson túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr, zajlott az idei Ünnepi Könyvhét. Nem a szokásos helyén, a budapesti Vörösmarty téren, hanem a virtuális térben. Scolar Kiadó: A békésszentandrási alkonyatból jelentkezik új, Átkiáltani az őszbe című kötetével Hartay Csaba. Beszélgetőtársa Karafiáth Orsolya. Az élő adás rögzített változata. A videó hangja […]

Meseország mindenkié

A Labrisz Egyesület kiadásában megjelent a Meseország mindenkié című kötet. A napokban volt a bemutatója, a felvétel ott készült. A könyvben ismert mesék átiratai szerepelnek, hol archaikus, hol modern környezetben, olyan hősökkel, akik a mai magyar társadalmi normák szempontjából marginalizált helyzetben vannak. A kötetbe olyan történeteket gyűjtöttek össze, amelyek a világ sokszínűségéről szólnak vagy a […]

91. Ünnepi Könyvhét: Egy galaxissal odébb – Fantáziavilágok valóságai

Az Óperencián innen, az új koronavíruson túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr, zajlott az idei, 91. Ünnepi Könyvhét. Nem a szokásos helyén, a budapesti Vörösmarty téren, hanem a virtuális térben. A Líra Könyv élő adásának rögzített felvételeban volt. Egy galaxissal odébb – Fantáziavilágok valóságai. Könyvélesztő Napok 2020 – minden nap élő közvetítésekkel, online könyvbemutatókkal, izgalmas […]

91. Ünnepi Könyvhét: Sziveri János: A szélherceg

SCOLAR Kiadó: A 91. Ünnepi Könyvhét alkalmából online beszélgetés formájában ajánljuk Sziveri János: A szélherceg című válogatott verseskötetünket. Beszélget: Hafner Zoltán, a Kertész Imre Intézet kutatási igazgatója és Zalán Tibor költő, író, drámaíró, dramaturg, Sziveri János barátja A jó vers bátor, viszi magával az olvasót, belerántja a költő világába, élesen tükröződhetünk benne. Sziveri a verseiben hétköznapi […]

91. Ünnepi Könyvhét: Mucha Dorka: Nincs idő

Az Óperencián innen, az új koronavíruson túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr, zajlott az idei Ünnepi Könyvhét. Nem a szokásos helyén, a budapesti Vörösmarty téren, hanem a virtuális térben. Mucha Dorkával Nincs idő (Líra Kiadó) című könyvéről beszélget Péterfy-Novák Éva. „Szerelemben és háborúban mindent szabad? Van akit, és amit érdemes várni, de nem kell […]

91. Ünnepi Könyvhét: 25 szelfi a török korban

Az Óperencián innen, az új koronavíruson túl, ott, ahol a kurtafarkú malac túr, zajlott az idei Ünnepi Könyvhét. Nem a szokásos helyén, a budapesti Vörösmarty téren, hanem a virtuális térben. Hogyan készültek fotók a török korban? Ebben a videóban a Kolibri Kiadó mutatja be a 25 szelfi a török korban című könyvüket. Arra is fény derül, […]