Parti Nagy Lajos 65

65 éves a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb nyelvművésze, emblematikus alakja. „Posztmodern költőkirály”, aki költőként, próza- és drámaíróként, illetve műfordítóként is meghatározó helyet foglal el napjaink magyar irodalmában.

Denis Diderot (1713–1784)

A felvilágosodás az európai szellem fényességes tavasza volt. Az értelem, az emberhez méltó érzelem, a gondolkodás és a kifejezések világossága, vagyis a reneszánsz óta érvényesülést igénylő humanizmus időszaka kultúrában és politikában.

Tóth László ünnepel

Tóth László költő, szerkesztő, újságíró Budapesten született 1949. szeptember 26-án. 1954–től 1986-ig Csehszlovákiában élt. Volt az Új Magyarország munkatársa, a Széphalom Könyvműhely kiadóvezetője. 

GRRM 70 éves

George R. R. Martin amerikai író, forgatókönyvíró  1948. szeptember 20-án született a New Jersey államban található Bayonne-ban. Nagyon fiatalon kezdett írni. Első művei rémtörténetek voltak: a környékbeli gyerekeknek adta el fillérekért, általában ő maga olvasta fel őket.

1984

70 éve írta Orwell az 1984-et. Számos eleme vált szállóigeévé, főként az elnyomásról és a diktatúrákról írtak. Az 1984 vezette be a mindenlátó Nagy Testvér alakját, a közismert 101-es szobát, a Gondolatrendőrséget, amely teleképeket használ