Fellini-múzeum nyílt Riminiben

Augusztus 19-én nyitották meg az olaszországi Riminiben a Federico Fellini filmrendező emlékére létrehozott múzeumegyüttest. A központ a Sismondo kastély, melynek 16 szobája egyikében a rendező felesége, egyben több filmje főszereplője, Giulietta Masina alakja elevenedik meg. Más színészek és munkatársak közül külön szobát kapott például Marcello Mastroianni, illetve a Dolce Vita című film szökőkút jelenetével híressé […]

Koronás fők Pozsonyban

Az idei pozsonyi koronázó napok holnap kezdődik és a hétvégén tetőzik. A rendezvénysorozat műsora részletesen tartalmazza az egyes eseményeket, látnivalókat. A program dióhéjban: Augusztus 13., PÉNTEK 15:30 Kis borút – borkóstolóval egybekötött bemutató angol nyelven 16:00 Kis borút – borkóstolóval egybekötött bemutató szlovák nyelven 17:00 A koronázások nyomában – bemutató szlovák nyelven Augusztus 14., SZOMBAT […]

Charles Dickens Múzeum Londonban

Doughty utcai ház az egyetlen olyan fennmaradt ház Londonban, ahol a nagy angol író, Charles Dickens élt. A benne található Charles Dickens Múzeum évekig olyan volt, mint a Szép remények idős özvegye, Miss Havisham: elfeledett és porlepte. 2012-ben azonban átalakult, olyan, mintha Dickens épp most lépett volna ki az ajtaján. A kiállítást leporolták és az épületet […]

Gusztustalan ételek múzeumai

Disgusting Food Museum (azaz a Gusztustalan ételek múzeuma) több helyen is fellelhető a nagyvilágban. Malmö (fenti videó), Berlin, Stockholm, Nantes (videó itt) mellett Los Angeles kiállítótermeiben tematikus kiállítások is fellelhetők, amikor meg lehet kóstolni a más kultúrák által favorizált fogásokat. A hely azonban nemcsak ettől bizarr, hanem attól is, hogy minden „finomság” mellett egy táblán […]

Pizza Hut Múzeum

A wichitai Pizza Hut Múzeum épületegyüttese az 1958-ban alapított, ma már világméretű franchise fészke volt. Innen indult a vállalkozás, amelyet a Carney fivérek alapítottak. A múzeumban természetesen napjainkban is lehet pizzát vásárolni.   https://youtu.be/oZw84JjY8JA És poénnak íme az utolsó szerep, amelyben Donald Trump jól alakított:

Tematikus séták Pozsonyban • Zsidó Pozsony II.

„Pozsony gazdag történelmének már évszázadok óta szerves részét képezi a helyi zsidó közösség. Sétáink során felkeressük városunk központjának azon helyszíneit, melyek a történelemkedvelő nyilvánosság tudatában leginkább a pozsonyi zsidósággal fonódtak össze. Témánk virtuális sétája alkalmával a középkori városmagban folytatjuk a barangolást. Szó lesz a középkori zsidó közösségről és megtekintjük az egykori városfalakon belüli, zsidósághoz kapcsolódó […]

A gyümölcszselék múzeuma (Le Roy, New York)

A Jell-O az amerikaiak számára szinte alapélelmiszer. Minden család háztartásában jelen van évtizedek óta. A Jell-O Gallery Museum ennek a kultikus ételnek állít emléket. 1897-ben kezdték el forgalmazni, a múzeum pedig abban a New York-i házban van, ahol a cég székhelye is működött több mint 100 évvel ezelőtt. A Jell-O az amerikai gasztronómiai kultúra elválaszthatatlan […]

Tematikus séták Pozsonyban • Kívül a városfalon – a kapucinusoktól a Manderláig

Az egykori városfalakon kívüli utcákba Hornyák István idegenvezető kalauzol bennünket. A sorozat a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás városnéző sétái helyett készült a járvány miatti kényszerű bezártság idején. A középkori városfalat 1775 után lebontották, a körülötte levő vizesárkot betemették, és a helyén új épületeket húztak fel a Mária Terézia uralkodása alatt jelentős fejlődésnek induló város tehetős […]

A XX. századi európai architektúra mestere: Antoni Gaudí

95 éve e napon hunyt el Antoni Gaudí katalán építész. Apja szegény rézműves volt. Ő maga kovácsinas lett, majd az építészet iránt érdeklődve, 1869-ben Barcelonába ment tanulni. Tanulmányait megszakította, csak 1878-ban végezte el a barcelonai Tartományi Építészeti Főiskolát. Ekkor díszes, viktoriánus stílusban tervezett, 1872–1882 között a barcelonai Parc de Ciudadella bővítésénél a kertépítészet új, szintkülönbségekkel, […]

Az olasz tészta múzeuma Rómában

Rómában, közel a Trevi-kúthoz, a Scander bég-téren található a Nemzeti Tésztaétel Múzeum – Museo Nazionale delle Paste Alimentari –, ahol nemcsak etnográfiai kiállítást látható arról, hol, hogyan és miből készítik az olasz tésztaféléket, hanem kurzusokon is részt vehetnek az érdeklődők, amelyen megtanulhatják az olasz tésztaételek készítésének csínját-bínját. Emellett vintage tésztaszaggatókat, edényeket, kenyér és pizzasütő eszközöket […]

Tematikus séták Pozsonyban • A ferencesek temploma

A pozsonyi ferences templom történetét bemutató virtuális sétán Ordódy Beatrix idegenvezető kalauzol bennünket. A sorozat a Pozsonyi Kifli Polgári Társulás városnéző sétái helyett készült a járvány miatti kényszerű bezártság idején. Az 1297-ben felszentelt ferences templom a Pozsony-Óváros területén jelenleg működő templomok közül a legrégebbi. Pozsony történelmében fontos szerepet töltött be a ferencesek temploma és kolostora […]

A litvánok „portált” építettek, hogy átnézhessenek egy lengyel városba

Két európai országban: Lengyelországban és Litvániában a napokban adtak át egy olyan portált, amelyik rendkívül ismerős lehet a Stargate sorozat rajongói számára. A készítők által portáloknak nevezett alkotások ugyanis alakjukban is rendkívül hasonlítanak a címadó tárgyra, ráadásul funkciójukban is némileg hasonlók: távoli idegenekkel teszik lehetővé a kommunikációt. Persze a filmsorozatbeli több százezer vagy millió fényév […]

A vagdalthús múzeuma

Az amerikaiak vagdalthúsának vagy löncshúsának érthetetlen módon nagyon nagy sikere van az országban, pedig akárhogy is nézzük, ez a konzerv egy kulináris katasztrófa. Hogy miért lett ilyen sikeres? A háborúk alatt az amerikai katonák ezt ették, így tulajdonképpen rászoktak. Ahhoz, hogy megismerd a kultikus Spam teljes történetét, vagy hogy megtudd, a katonák a szükségben hányféleképpen […]

Pete benzinkútmúzeuma

Ez a tematikus múzeum – Pete’s Rt 66 Gas Station Museum – az arizonai Williams-ben található, a régi 66-os út utolsó szakaszán. Az ingatlanban van néhány régi Ford jármű, valamint ajándékbolt, antik gázszivattyúk és olajtartó dobozok. Tökéletes megálló, ha valaki éppen arra jár és veterán autókra vágyik. Pete nagyszerű házigazda, és a hét legtöbb napján […]