VIDEÓ15804 Videos

A válás a szocialista Magyarországon és Szlovákiában

A konferencia „Értékek”, értékrend és közösség című szekciójának negyedik előadása. BOTIKOVÁ, Marta – DEÁKY Zita: A válás a szocialista Magyarországon és Szlovákiában. A Fórum Kisebbségkutató Intézet és a Selye János Egyetem Tanárképző Kara szervezésében 2024. november 21–22-én került sor „A szlovákiai magyarok értékrendje és annak változásai” c. tudományos konferenciára Komáromban, a Komáromi Szekeresgazda Hagyományőrző Egyesület […]

A vadrózsakereső Kriza János

150 éve hunyt el Kriza János (1811–1875) néprajzkutató, költő, műfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja, egyben unitárius lelkész, erdélyi magyar unitárius püspök, a Vadrózsák című, 1863-ban megjelent székely népköltészeti gyűjtemény összeállítója. Apja szegény székely unitárius pap volt, anyja korai halála miatt édes mostohája nevelte, aki korán megszerettette vele a népdalokat. A gyermek Kriza hamarosan gyűjteni […]

XXXI. TMOV – Mátyus Áron

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny prózamondóinak elsőn kategóriájában indult Mátyus Áron, az alistáli Református Egyházi Alapiskola diákja. A versenyen ezüstsávos helyezést ért el N. Tóth Anikó: Pufi pancsol című írásának előadásával. Felkészítője Nagy Tibor volt.    A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, […]

XXXI. TMOV – Leczo Sára Zoé

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny prózamondóinak elsőn kategóriájában indult Leczo Sára Zoé, a királyhelmeci Helmeczy Mihály Alapiskola  diákja. A versenyen aranysávos helyezéssel a második helyet szerezte meg. Lázár Ervin: Zsiga föstő fest című írásának előadásával. Felkészítője  Mgr. Illés Irén volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a […]

ÖRÖKLÉT: Kadlott Karcsi

Tegnap hunyt el Kadlott Károly, becenevén Kadlott Karcsi (1945. március 11. – 2025. március 23.) magyar énekes, szalonzenész, mulatószene-előadóművész. A mulatószene koronázatlan királya március 11-én ünnepelte 80. születésnapját. Élete a zene körül forgott, és bár hegedűn kezdte pályafutását, végül a mulatós műfajban találta meg igazi otthonát. Több mint 30 albumot adott ki, és számtalan fellépésen varázsolta […]

Gombaszög 2024 – Közép-Európa víziója az Európai Unióban

Németh Zsolttal, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnökével és Miroslav Wlachowský egykori szlovák külügyminiszterrel Kovács Balázs beszélgetett Közép-Európa víziójáról az Európai Unióban. A beszélgetés után a szlovák diplomata az Új Szónak elmondta, hogy Pellegrini azon kijelentésével kapcsolatban, miszerint Szlovákia nem bojkottálja a magyar uniós elnökséget, érdemes feltenni a kérdést, mit is jelent valójában ez az […]

XXXI. TMOV – Pásztor Apollónia

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny versmondóinak első kategóriájában indult Pásztor Apollónia, a Bátkai Alapiskola és Óvoda diákja. A versenyen ezüstsávos helyezést ért el Balla Ignác: A királyné tortája című versének előadásával. Felkészítője Hencz Annamária volt. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a […]

Kuroszava Akira

115 éve született Kuroszava Akira (Akira Kurosawa) kétszeres BAFTA- és César-díjas japán filmrendező, filmproducer, forgatókönyvíró, vágó. Japán talán legismertebb filmrendezője. Rendkívüli hatással volt rendezők több generációjára világszerte. Legelső filmjét 1941-ben készítette, legutolsó műve halála után, 1999-ben jelent meg. Kevés olyan filmkészítőt ismerünk, akinek pályafutása ilyen hosszú és közkedvelt és egyben a szakma részéről ennyire elismert lett […]

Csemadok évzáró Bősön

Március 16-án a Csemadok bősi alapszervezete az 1848–49-es ünnepséget és a koszorúzást követően a helyi művelődési otthonban tartotta évzáró közgyűlését. Az évzárón Fodor Denisza üdvözölte a megjelenteket, majd Nagy Anikó elnöknő beszámolt az elért eredményekről, illetve a tervekről. Megválasztották a vezetőséget, jelölteket neveztek az országos szervezetbe, valamint elhangzott néhány hozzászólás, észrevétel is a szervezet működéséhez. […]

XXXI. TMOV – Kerényi Abigél

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny prózamondóinak elsőn kategóriájában indult Kerényi Abigél, a rimaszombati Református Oktatási Központ diákja. A versenyen ezüstsávos helyezést ért el Adamik Zsolt: A sárkány, akit Dorogi Andrásnak hívtak című írásának előadásával. Felkészítője Mgr. Babús Melinda volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai […]

Kincskeresők XIX. – A buzitai malom

Boda László (9.) és Pergely Marcel (9.), a buzitai Alapiskola diákjai A buzitai malom – technikatörténeti emlékhely című előadással érkeztek Galántára.    Felkészítő tanár: Hanesz Angelika. Buzita figyelemre méltó építménye a malom. Eredetileg a Krasznikvajdai Szentimrey család 1811-ben felépített magtára volt. 1920-ban Máthé Károly vette meg, s 1922-ben gőzmalommá alakította át, melynek motorját először fa-, majd […]

XXXI. TMOV – Lévay Lili

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny versmondóinak első kategóriájában indult Lévay Lili, a kassai Márai Sándor MTNY Gimnázium és Alapiskola diákja. A versenyen bronzsávos helyezést ért el Eörsi István: Az ördögfióka és a tündér című versének előadásával. Felkészítője Tóth Erzsébet volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a […]

Minden idők legnagyobb tenorja

135 éve született Beniamino Gigli olasz operaénekes, akiről azt tartják, hogy minden idők legnagyobb tenorja. Tizenkét egymást követő évadon keresztül volt a Metropolitan vezető tenorja, főként a francia és az olasz operákban remekelt. Sokak szerint mindmáig Giglié a világ legszebb tenorja: a feltűnően puha, telített hang különösen a középső fekvésben érvényesült, kiváló technikájának köszönhetően még […]

XXXI. TMOV – Jávorka Viktor Dániel

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny prózamondóinak elsőn kategóriájában indult Jávorka Viktor Dániel, a vásárúti József Attila Alapiskola és Óvoda tanulója. A versenyen ezüstsávos helyezést ért el Lázár Ervin: A hétfejű tündér című írásának előadásával. Felkészítője Mózes Hajnalka volt. A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar […]

Bruce Willis 70

70 éves Walter Bruce Willis  Golden Globe- és kétszeres Emmy-díjas, neurodegeneratív betegsége miatt visszavonult amerikai színész és énekes. Az 1980-as évek végén vált ismertté, s azóta hollywoodi karriert futott be első számú sztárként és karakteres mellékszereplőként is; legismertebb szerepe John McClane a Die Hard-filmekből. Több zenei albumot jelentetett meg és feltűnt televíziós sorozatokban is. Filmográfiája […]