AJÁNLÓ1161 Videók

SZERETNI KELL – MAKK KÁROLY FILMRENDEZŐ

SZERETNI KELL című rendezvényével a pozsonyi a Liszt Intézet MAKK KÁROLY filmrendező munkásságáról emlékezik meg 2023. június 13-án, kedden 18.00 órai kezdettel  a Liszt Intézet Pozsony kiállítótermében (Stefánia út/Štefánikova 1.).        Az emlékprogram keretében: megnyílik Szebeni András fotóművész a MAKK című portrékiállítása, kurátor: Kincses Károly fotótörténész vendégünk Makk Hanna, Makk Károly felesége, kérdezi: Szabó G. László kulturális újságíró megtekinthetők Makk Károly személyes tárgyai  és Kerékgyártó […]

Foncsik Énekegyüttes: Anyám lánya (Moldva)

Új felvételt tett közzé a Füleki Városi Művelődési Központ, melyen a rendkívül sikeres Foncsik Énekegyüttes szerepel a Dobroda zenekar kíséretében. Hallgassák szeretettel!   A füleki együttes 2017 őszén alakult, azóta működik töretlenül. A tagok kéthetente gyűlnek össze próbálni a tagok, akik heten vannak, hét lány az alapiskola alsó tagozatából. A fiatalok bevonása a munkába, azt […]

A kortárs dráma legjobbjai Pozsonyban

Május 15. és 20. között rendezik a kortárs szlovák dráma Új dráma (Nová dráma/New drama) fesztiválját, az előadásoknak Pozsony színházai adnak otthont. „Pintér Béla darabja nyit A fesztivál nyitóelőadását a hivatalos program kezdetét megelőző napon, vasárnap tartják a Szlovák Nemzeti Színházban este 7 órakor. Egy olyan darabról van szó, melyet magyar drámaíró írt, és amely […]

Múzeumok Éjszakája a Galántai Honismereti Múzeumban

A Galántai Honismereti Múzeum ismét bekapcsolódik a Múzeumok Éjszakája összeurópai programsorozatba, amelyre május 13-án, szombaton kerül sor. A múzeum színes programokkal várja a régió története és a régi játékok iránt érdeklődőket, a kórusmuzsika kedvelőit. Az este folyamán tartanak egy kiállításmegnyitót, lesz előadás és koncert a múzeum udvarán. Részletes program: 15:00 – 18:00 állandó kiállítások megtekintése […]

LAVAND & JASMIN – világzenei est Párkányban

2023. április 28-án, pénteken 18:00 órától a Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola koncertterme ad otthont a Balassi klubestek sorozatban tartandó LAVAND & JASMIN koncertnek, melynek előadói  Miquèu MONTANARO (France – Galoubet-tamboura) és Sissy ZHOU (Kína – Gu Zheng és ének). „Sissy ZHOU, aki szeretett volna többet megtudni a dél-franciaországi zenéről, találkozott Miquèu MONTANARO-val, a Provence-i régióban […]

Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó • AJÁNLÓ

A Táncfórum – Szlovákiai Magyar Néptáncosok Szakmai Egyesülete idén újra megrendezi a Szlovákiai Magyar Táncháztalálkozó május 19-20-án, Révkomáromban. Ismét nagy kínálat lesz előadásokból,  oktatásokból, koncertekből, foglalkozásokból. A pontos program még alakul – de más most be lehet jegyezni a naptárba! Fent: A Visual Team felvétele 4 évvel ezelőtt készült az akkori eseményről, visszatükrözve a számos […]

A „Hatalom” (Moc) már a mozikban

Februárban volt a világpremierje Prikler Mátyás Moc (Hatalom/Power) című filmjének a rangos rotterdami Nemzetközi Filmfesztiválon (IFFR). A szlovák–magyar–cseh koprodukcióban készült Hatalom egy képzeletbeli Kelet-Európában játszódó krimi. Egy uniós biztosi helyre pályázó szlovák miniszter (Jan Kačer) halálos kimenetelű vadászbalesetbe keveredik. Az ügy miatt összefonódik a sorsa a magánéleti problémákkal küszködő, nyugdíj előtt álló egykori  titkosszolgálati ügynökkel (Hajdu […]

Turnéra indul a For You énekegyüttes

A For You acapella énekegyüttest öt fiatal énekes alkotja, akik úgy döntöttetek, egyesítik hangjukat, és hangszerek használata nélkül populáris hazai és külföldi slágereket szólaltatnak meg a capella stílusban. Elsősorban Szlovákiában és Magyarországon énekelnek, de kapnak meghívást Ausztriába és Csehországba is. Rendszeresen koncerteznek fesztiválokon és kulturális rendezvényeken. Az együttes több önálló albumot jelentett meg, videóklippjeiket pedig […]
Image2
10:46

Nagy József kiállítása Losoncon

A Szabó Gyula Emlékház és Klaučová Nagy Gabriella, a képzőművész leánya és hagyatékának kezelője tisztelettel meghívják a kedves közönséget a Nagy József (1926–2013) hagyatékából válogatott (festmények, grafikák, fali kárpitok) kiállításának megnyitójára 2023. április 14-én, 16:30 órára. A kiállítást Szabó Kinga művészettörténész nyitja meg. A megnyitón közreműködik a BB DUO. A kiállítás minden pénteken 14:00 és […]

Márai Sándor-emlékünnepség Kassán

A Csemadok Kassai Városi Választmánya 2023. április 11-én, kedden 16:00 órától ünnepi megemlékezést tart Kassán Márai Sándor szobránál (Kassa, Márai Sándor tér). Ünnepi beszédet mondanak: Dr. Hetey Ágota, Magyarország főkonzulja; Jaroslav Poľaček főpolgármester; Jáky Judit, Márai Sándor unokahúga; közreműködnek a Márai Sándor Gimnázium diákjai. 17:00 – Piotr Bozyk lengyel szobrászművész ünnepélyes keretek között átadja a kiállítás […]

Vulkántúra egy vadregényes ősbükkösben

Vulkántúra egy vadregényes ősbükkösben, ahol még várromot is találni Zalaszántó határában, a Keszthelyi-hegység 413 méter magas, bájos nevű Tátika bazaltvulkánján nem csak az egykori fellegvár romjaiban és a kilátásban gyönyörködhetünk, de a hegy oldalában rejtőző bazaltformák is különlegesek. Több história is kapcsolódik a zalaszántói Tátikához, amely nevét a források szerint Tádenka, vagy Tadeuka nevű birtokosáról […]

XVI. Palóc Húsvét a Füleki Várban

Húsvéthétfőn, április 10-én délelőtt 10:30 órakor 16. alkalommal nyitja meg kapuit a Palóc Húsvét a Füleki Várban. A szervező Füleki Városi Művelődési Központ az idén is gazdag programot kínál az érdeklődőknek. A hangsúly a helyi értékekre, a palóc hagyományokra helyeződik, de a műsorban a magyar mellett a szlovák kultúra is bemutatásra kerül. Az idelátogatók a […]

Vulkántúra a Ság-hegyen

Egy alsósági monda szerint, maga Lucifer építtette hét ördögével, mert annyira megtetszett neki a táj, hogy magasból akart gyönyörködni benne. Ezt a gyönyörködési lehetőséget kínálja Önöknek is a Ság-hegy a maga 279 méterével. A Balaton-felvidéki tanúhegyek része, és jelentős területe ma már tájvédelmi körzet. A tanúhegy Vas megye keleti részén, a Kemenesháton található, magasan emelkedik […]

Magyar Filmek Fesztiválja Kassán az ÚSMEV moziban

2023. március 30-31. között Kassán az ÚSMEV moziban magyar filmeket láthat a tisztelt közönség. Olyan alkotásokat is láthtnak, melyek nem kerültek vetítésre a szlovák mozikban. A fesztivál filmjei különböző műfajúak, egy viszont közös. A minőségi rendezés. A fesztivál célja a magyar kulturális közösség megszólítása, a következő filmek nagyközönségnek való bemutatása, valamint a közönség megismertetése a magyar […]