AJÁNLÓ1159 Videók

Csallóközi Gála • ajánló

Csallóközi Gála című műsorával jelentkezik a Csallóközi Táncegyüttes 2023. december 16-án (szombat), 18:30 órai kezdettel a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. Meghívott vendégek: Komárom Táncegyüttes Komárom Gyermek Néptáncegyüttes Kapuvár Néptáncegyüttes Dr. Barsi Ernő AMI Kis-Platán csoportja Zenei kíséret: Pósfa zenekar és Lakatos Áron Jegyár: 10 € Kedvcsinálónak nézzenek meg egy részletet a Csallóközi 2022. […]

A padlás – bemutató Kassán!

A mai nyilvános főpróbát követően holnap, azaz november 30-án, a Kolár Péter bérlet keretében mutatja be a Kassai Thália Színház A padlás című musicalt 19:00 órai kezdettel. A padlás Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter félig mese – félig musicalje. Az ősbemutatójára 1988. január 27-én került sor a Vígszínházban, Marton László rendezésében, ahol azóta töretlen […]

A kék szemű szamuráj

A kék szemű szamuráj „… animáció a francia Blue Spirit stúdiónál készült, amelynek eddigi talán legismertebb alkotása a stoptrükkel készült Életem Cukkiniként, amit 2016-ban jelölt Oscarra az amerikai filmakadémia az animációs kategóriában. Ami még érdekes lehet, hogy van pár mellékszereplő, akiket híres színészek szólaltatnak meg a sorozatban (például George Takei és Kenneth Branagh), de az […]

Nem értem, miért • A Kiss Zenészek új klipje

2023. november 25-én 18:00-kor megjelent a Kiss Zenészek együttes Nem értem, miért c. videóklipje a YouTube csatornájukon. Ipoly menti és magyarországi szereplőkkel dolgozott együtt a Kiss Zenészek együttes – „Szándékosan olyan videóklipet szerettünk volna forgatni, amelyben hozzánk hasonló, velünk egykorú fiatal srácok is szerepelnek. Lehet, hogy most elszomorodnak a férfi hallgatóink, de reméljük, hogy a […]

XI. Őszi kulturális napok Párkányban: Söndörgő

November 26-án zárul a XI. Őszi kulturális napok rendezvénysorozata Párkányban a Söndörgő együttes világzenei koncertjével a VMK-ban, 19:00 órától. A tradicionális zenék ősisége, a klasszikus zene kifinomultsága, a rockzene energiái és Bartók gondolkodásának tisztasága jellemzi a Söndörgő Együttest, a nemzetközi világzenei színtér egyik legizgalmasabb, leginnovatívabb, legsikeresebb zenekarát. Tamburocket című 2014-es lemezük az európai világzenei rádiósok […]

Kern András koncertje Pozsonyban (ajánló)

LÖVÖLDE TÉRcímű koncertjével lép felKERN ANDRÁS Pozsonyban 2023. november 27-én, 19:00 órától a Szlovák Rádió nagy koncerttermében. A Kossuth-díjas színművésznek negyedszázada jelent meg első lemeze, rajta az azóta legendássá vált Lövölde tér című dallal. Az azóta is roppant népszerű albumon kívül több lemez is fűződik Kern András nevéhez. Vendég: HERNÁDI JUDIT és HEILIG GÁBOR A műsorban […]

Don Juan, vagy az apák kínja a Jókaiban

Fekete Ádám – Nagy Péter István Don Juan, vagy az apák kínja című darabját játssza 2023. november 24-én 19:00 órától a Komáromi Jókai Színház. Vajon mi a titka Don Juannak? Miért tér vissza folyton a művészeti alkotásokban, miért bukkan fel újra és újra kalandos történeteivel ez a lázadó élvhajhász, akinek minden érverése egy újabb szerelem hajnala? Don […]

XI. Őszi kulturális napok Párkányban: Kiss Zenészek

November 19-én a párkányi XI. Őszi kulturális napok keretében állnak színpadra a Kiss Zenészek. A 2013-ban Ipolybalogon alakult kamarazenekar az évek során számos könnyűzenei rendezvényen vett részt Szlovákiában és Magyarországon egyaránt. Visszajáró fellépői a Gombaszögi Nyári Tábornak, de zenéltek már a kapolcsi Művészetek Völgyében is. Az együttes 2021-ben aranysávos besorolást ért el a Pannon UniFesten, […]

„Színházakéji álom” – Színházak Éjszakája 2023

A Színházi Intézet meghívja a színházlátogatókat, színházakat és kulturális tereket a 2023. november 18-án, szombaton megrendezésre kerülő, európai jelentőségű országos rendezvényre, a 14. Színházak Éjszakája (Noc divadiel 2023) rendezvénysorozatra. A Színházak Éjszakáján – amely idén „Színházakéji álom” néven fut, Shakespeare-re utalva – a néző felfedezheti a színházat, bekapcsolódhat a cselekménybe, vagy egyszerűen csak kényelmesen ülhet, […]

XI. Őszi kulturális napok Párkányban: VOŁOSI

A lengyel VOŁOSI  együttes ma a párkányi VMK-ban lép fel 19 órától a XI. Őszi kulturális napok keretében. A formáció a világzenei színpad legvarázslatosabb egyedi jelensége. Zenéjük energiarobbanás, amely a muzsikálás határtalan öröméből fakad. Improvizáció a zenei világok határán. Zenei stílusukban rock, jazz, világ-, ambient és filmzenei hatások érvényesülnek. Túlzás nélkül elmondható, hogy az egyik […]

A Hapcikirály a Komáromi Jókai Színházban

A Hapcikirály című előadás a Komáromi Jókai Színház, a székesfehérvári Vörösmarty Színház és a Ziránó Színház közös produkciójaként jön létre, a bemutató tervezett időpontja: 2023. november 16. Lázár Ervin meséjének Tasnádi István által írt színpadi változatát Lőrincz Zsuzsa, a székesfehérvári Vörösmarty Színház rendezője állítja színpadra, az előadás zenéjét Szirtes Edina Mókus, a díszlet- és jelmezterveket […]

Kulka János 65 éves

65 éves ma Kulka János Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Hét évvel ezelőtti stroke-ja óta Kulka János állapota látszólag sokat javult, hiszen egy új lemezt is kiadott, valamint a filmvászonra is visszatért, ám elmondása szerint még mindig nincs túl jól. „Elfáradtam, beteg vagyok, állandó fáradtságot érzek, […]

BRÓDY JÁNOS & BAND koncert Kassán

November 16-án 19:00 órakor Kassán a Művészetek Házában ad koncertet a BRÓDY JÁNOS & BAND, Bródy János és együttese az ElóKONCERT szervezésében. A nagyszabású előadás műsorán a legendás dalszerző és előadóművész teljes életművének esszenciája szerepel, a régebbi daloktól kezdve a legújabbakig. Olyan időket élünk, amikor már minden koncertre úgy kell készülni, hogy akár az utolsó […]

A Tanárnő (Profesorka) az Ifjú Szivek Táncszínházban

November 22-én, majd december 6-án láthatja újra a közönség Pozsonyban az Ifjú Szivek Táncszínházban a Tanárnő (Profesorka) című, szlovák nyelvű előadást. Az előadás 19:00 órakor kezdődik. A TREPP Színházi Platform a pozsonyi Színművészeti Egyetem magyar diákjainak társulata, melyben 2020-tól alkotnak, meghívott vendégeikkel közösen. Céljuk, hogy előadásaik a magyar és szlovák közönséget egyaránt megszólítsák. Első előadásukat […]

Deák Bill Gyula 75

A „fekete hangú magyar blueskirály”, Deák Bill Gyula a kőbányai Sztár együttesben külföldi dalok éneklésével kezdte. Később, mint jazzénekes, a Napsugár, a Wanderers és a Loyd együttes tagja. 1979-1985-ig a Hobo Blues Band tagja volt, ezután szólópályára lépett. Megalapította a Bill és a Box Company-t Bencsik Sándorral, a P. Mobil és a P. Box egykori […]