Közélet1084 Videók

30 éve kiáltották ki a Magyar Köztársaságot

30 éve, hogy Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, több tízezer ünneplő előtt, a Parlament erkélyéről déli 12 órakor kikiáltotta a Magyar Köztársaságot. Ez a szimbolikus lépés véget vetett az egypártrendszerű Népköztársaságnak, amely átadta a helyét a többpártrendszerű, piacgazdasági elveket valló, parlamenti demokrácián alapuló Köztársaságnak. 

30 éves az önálló Szlovákia

Ma ünnepli fennállásának 30. évfordulóját az önálló Szlovákia. 1992. november 25-én a csehszlovák Szövetségi Gyűlés megszavazta azt a törvényt, amely 1992. december 31-ével, 74 évi és 65 napi fennállás után kimondta az akkoriban Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságnak nevezett közös állam megszűnését. Csehszlovákia két utódállama a törvény értelmében a Cseh Köztársaság és a Szlovák Köztársaság. 

33 év távlatából: A Bársonyos forradalom

33 év… a résztvevők felejtenek, a forradalmárok lassan kihalnak, a fiatalabb generációkat pedig (kevés kivételtől eltekintve) önmagukon kívül más nem érdekli. Idézzük fel, mi is történt: Csehszlovákiában a kommunista párt még 1989 őszének elején is teljes szigorral ellenőrzése alatt tartotta a gazdasági, politikai és társadalmi alrendszereket. Az ellentétek 1989. november 17-től törtek felszínre. Hatalmas tüntetéssorozat […]

4. Alsószeli Kemencefesztivál

2023. augusztus 4-5-én rendezte meg Alsószeli Község Önkormányzata a 4. Alsószeli Kemencefesztivált. A videók a fesztivál színpadán zajlott műsorokat mutatják be. A kultúrház udvarán, a közösségi kemencék mellett megrendezett fesztiválon a pénteki program a helyi termelők termékbemutatójával vette kezdetét. A fesztivál ünnepélyes megnyitóján Ing. Kovács Lajos, polgármester és Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke köszöntötte a […]