Hagyomány838 Videók

Szent Flórián-körmenetet rendeztek Vágán

Vasárnap, Szent Flórián ünnepe alkalmából Vágán körmenettel vonultak a hívők a tűzoltók védőszentjének szobrához. A körmenet régóta hagyomány a Vág-menti községben, egy időre megszakadt, de az 1990-es évek elején a falu lakosai felújították a tradíciót. Május 4. – Szent Flórián-nap. A tűzoltók védőszentje, a tűzoltók ünnepét mindig a következő vasárnapon tartják amikor is a tűzoltók egyenruhában […]

Egy éve volt • Dunaradványon át az izsai Római Kori és Néprajzi Múzeumig

Izsa község vadonatúj múzeuma a Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum. A 2013-ban tartott XV. Emese Udvarházi Napok résztvevőinek következő megállója. Az építészeti megoldások Litomericzky Nándor nevéhez kötődnek, a gyűjtemény összeállításában Sipos Anna, komáromi muzeológus vállalt nagy szerepet. Az épület, amelyből a múzeumot kialakították 1936-ban épült, egy család tulajdonában volt, melyet a háború alatt kitelepítettek. Később […]
A Fláre Beás a koppánymonostori Mag-házban 2016-ban
04:28

Fláre Beás zenekar

A Fláre Beás zenekar közel háromórás előadásából, amelynek során volt vallomás, zene, tánc egyaránt, ennyit tudtunk az Önök számára feldolgozni. A koncert a Dunszt-estek sorozat 2018-as első rendezvénye volt Dunaszerdahelyen, az NFG Klubban.

Bőgőtemetés Bősön

A Csemadok bősi alapszervezete a városi hivatallal közösen az idén is megrendezte a már hagyománnyá vált farsangvégi bőgőtemetést. Az eseményre az elmúlt évben felépített és átadott Csemadok ház épületében és az előtte lévő téren került sor.

Csemadok 70 – Zoboralja öröksége (2.)

2019. március 9-én tartották meg a Csemadok megalakulásának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi ülést és műsort, az érsekújvári Művelődési Központban. A szövetség első alapszervezetét, az érsekújvári szervezetet ugyanis 1949. márciusában jegyezték be, 
Bárdos Gyula
05:49

Négy határon át vetélkedő (3.)

Négy határon át címmel interaktív, honismereti, többfordulós Kárpát-medencei vetélkedőt tartottak Nagymegyeren a külhoni értékek megismertetéséért és őrzéséért, valamint az értéktárak bővítéséért. Bárdos Gyula köszöntője.

Négy határon át vetélkedő (4)

Négy határon át címmel interaktív, honismereti, többfordulós Kárpát-medencei vetélkedőt tartottak Nagymegyeren a külhoni értékek megismertetéséért és őrzéséért, valamint az értéktárak bővítéséért. Rancsó Andrea (a Hetényi Tarczy Lajos Alapiskola pedagógusa) bevezető játéka.
A Négy határon át versenyzői
08:21

Négy határon át vetélkedő (7.)

A Bátkaiak csapatának bemutatkozása. A feladatot elmondják és elmutogatják a Mátyásról mesélő megyeriek. „Négy határon át” címmel interaktív, honismereti, többfordulós Kárpát-medencei vetélkedőt tartottak a külhoni értékek megismertetéséért és őrzéséért, valamint az értéktárak bővítéséért.