Évforduló1651 Videók

100 éve nyitották meg Tutanhamon sírkamráját

A Tutanhamon fáraó titkait 3300 éven át őrző sírjára 100 éve, 1922. november 26-án vetült először emberi pillantás, elsőként Howard Carter, mecénása, Lord Carnarvon és annak lánya vehette szemügyre a felhalmozott kincseket. A brit régész és kis csapata egy gyertya pislákoló fényénél pillantotta meg először a fáraót és kincseit. A lelet gazdagságára jellemző, hogy csak […]

100 éve született Alexander Dubček

A prágai tavasz jelképévé vált szlovák politikus 100 éve, 1921. november 27-én született Uhrovec (Zayugróc) községben. Tizenkilenc évesen lett az illegális kommunista párt tagja, 1944-ben részt vett és súlyosan megsebesült a szlovák nemzeti felkelésben. A háború után munkásként dolgozott, majd 1951-ben megkezdődött pártkarrierje. Egyre magasabb tisztségekbe került, és 1963-ban a SZKP KB (Szlovákia Kommunista Pártja […]

100 éve született Csanádi Imre

100 éve született Csanádi Imre költő, író, műfordító, balladagyűjtő; publicista, szerkesztő. 1936-ban, tizenhat évesen írta első verseit; 1953-ig, tizenhét évet kellett várnia, míg első kötete, az Esztendők terhével megjelenhetett. Elsősorban a gyermekversek jutnak eszünkbe róla, hiszen azokon nőttünk fel.

100 éve született Erdélyi Zsuzsanna

Szakrális szövegfolklórral, a népköltészet szimbolikájával foglalkozott. Komáromban született 1921. január 10-én. Nagyapja Erdélyi János (1814–1868) író, irodalomtörténész, filozófus. Erdélyi Zsuzsanna hatalmas életművet hagyott ránk. Legismertebb műve mégis talán a Hegyet hágék, lőtőt lépék címmel kiadott, archaikus népi imádságokat tartalmazó könyve. Ennek első, ún. kis vagy somogyi kiadása 1974-ben önmagában is csodának számított. Két év múlva […]

100 éve született Federico Fellini

A II. világháború után az olasz filmművészetben kibontakozott egy új irányzat, a neorealizmus. Ezen az úton elindulva találta meg Fellini saját, senkivel össze nem téveszthető stílusát: a szánalom, a megértés, az együttérzés még neorealista, a költői emelkedettség, a groteszk humor, a miszticizmus azonban már egy másik út.

100 éve született Göncz Árpád

100 éve született Göncz Árpád József Attila-díjas magyar író, műfordító és államférfi, a Magyar Köztársaság elnöke 1990 és 2000 között. Hiteles ember volt. Szerény. Nagy tudású. Nekem személyesen is alkalmam volt találkozni vele egy nemzetközi könyvkiállításon, ahol a szlovákiai magyar kiadók termésének legjavát mutattuk be. Érdeklődése, figyelme komoly és őszinte volt. Óvnunk és tisztelnünk kellene […]

100 éve született Ponori Thewrewk Aurél csillagász

Ponori Thewrewk Aurél magyar csillagász, kronológus, szakíró, természettudós csillagászattörténeti és kronológiai kutatásokkal foglalkozott. Részt vett lexikonok szerkesztésében, és érdekelte a Hold felszíne és a kráterek kialakulása. Foglalkoztatta a vallásos hit és a tudomány ellentéte. A napfogyatkozások periódusainak elemzése során az általa felfedezett 300 éves, ún. hex-hept-periódust nemzetközileg is elismerték.  Tiszteletére egy 2000-ben magyar tudósok által […]

100 éve született Réber László

100 éve született Réber László grafikusművész, illusztrátor, karikaturista. Elsősorban könyvillusztrációival vált ismertté: kizárólagos illusztrátora volt Janikovszky Éva, Lázár Ervin és Gerald Durrell műveinek. Ha körülnézünk a könyvespolcon, nem létezik, hogy ne akadna legalább egy kötete a kezünkbe…