Vincenzo Bellini, a szép ének mestere

Több legenda is kering róla: állítólag születésekor megkondultak a város harangjai, 18 hónaposan már áriát énekelt, háromévesen már partitúrát írt.
225 éve látta meg a napvilágot a szicíliai Cataniában Vincenzo Bellini olasz operaszerző.
Édesapja mellett kezdte meg zenei tanulmányait, 1819-től a nápolyi konzervatóriumban Tritto és Zingarelli tanítványa volt.
Először egyházi műveket komponált, első nagyobb szerzeménye az 1824-ben Nápolyban bemutatott Adelson e Salvina című opera volt, amit a Bianca e Fernando című operája követett.
Ezzel elnyerte a kor híres impresszáriójának tetszését, meghívást kapott Milanóba, hogy ott a Scala számára írjon, ami nagy megtiszteltetést jelentett. 1827-ben Il Pirata (A kalóz) című dalművével egész Olaszországban híressé vált, sikere évről évre nőtt.
Nemsokára egész Európa visszhangzott a szicíliai zeneszerző mély érzésekkel, kevés drámaisággal áthatott dalműveitől. A sikerben nagy szerepet játszottak a kor neves énekesei, akiknek neve szinte összeforrott az általuk megformált alakkal.
1829-ben mutatták be Milánóban La Straniera (Az idegen nő), 1830-ban Velencében I Capuletti ed i Montecchi című művét. 1831-ben szintén Milánóban állították színpadra a La Sonnambula (Az alvajáró, címszerepében Pasta Giuditta) és a Norma című műveit, a nagy Malibrannal a címszerepben, 1833-ban pedig Velencében bemutatták a Beatrice di Tenda című operáját.
1833-ban Párizsba ment, ahol Rossinival és Cherubinivel találkozott, onnan rövid Angliai látogatást tett, Londonban fényes fogadtatásban részesült. 1834-ben ismét visszatért Párizsba, és a párizsi olasz opera számára megírta utolsó operáját Puritani (A puritánok) címmel, amely 1835-ben került bemutatásra, és rendkívüli lelkesedéssel fogadták.
A Rómeó és Júlia, Az alvajáró és a Norma után összeveszett Romanival, és magánéleti problémái is voltak, így Londonba utazott. Később Párizsba költözött, ahol bemutatták A puritánokat, és barátságot kötött Rossinivel és Heinével. Az ifjúkora óta betegeskedő zeneszerző pályája csúcsán, 33 éves korában hunyt el.
Korai halála mélyen megrendítette kortársait.
Rossini és Donizetti mellett Bellini volt a bel canto korszak harmadik meghatározó alakja. Bár Wagner is elismerően nyilatkozott róla (drámai tehetségét különösen nagyra értékelte), operái csak az 1950-es években, Maria Callas, Renata Tebaldi, később pedig Monserrat Caballé hatására kerültek vissza a repertoárra.
