XIV. Ipolyi Arnold verseny – Bravis Adrián, Rozsnyó

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Bravis Adrián (Pavol Jozef Šafárik Gimnázium, Rozsnyó) a Zöld Péter című mesét mondta el. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét […]

Kincskeresők XIX. – Izsa kincsei

Meszlényi Róza és Pálovics Réka az Izsa kincsei című előadással érkezett Galántára. Felkészítő tanár: Mgr. Péntek Dorina. Izsától Komáromig a Duna bal partján még 1860-ban is erdő húzódott (fűz, vadkörte, galagonya, csipke, cserjés aljnövényzet, tölgy, nyár, szilfa). Az erdő fáit tüzelésre használták, valamint kosárfonás alapanyagául is szolgált. A Duna szabályozásával az ártérre húzódtak vissza a […]

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Balog Emanuel, Ragyolc

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Balog Emanuel (Alapiskola és Óvoda, Ragyolc) A bolondos gyerek című mesét mondta el kiemelt aranysávos minősítést szerezve. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos […]

XXXI. TMOV – Radics András, Rimaszombat

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny prózamondóinak harmadik kategóriájában indult Radics András, a Tompa Mihály Református Gimnázium, Rimaszombat  tanulója. A versenyen ezüstsávos helyezést ért el Karinthy Frigyes: Reggel hétkor című írásának előadásával. Felkészítője Majercsík Mária volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai […]

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Michalovics Zsófia, Fülek

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Michalovics Zsófia (Gimnázium, Fülek) a Beborított Borbála című mesét mondta. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. A versenyt […]

XXXI. TMOV – Balázs Alexandra, Komárom

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny versmondóinak harmadik kategóriájában indult Balázs Alexandra, a komáromi MARIANUM Egyházi Alapiskola és Óvoda tanulója. A versenyen ezüstsávos helyezést ért el Füle Lajos: Futás című versének előadásával. Felkészítője Végső Melinda volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a […]

XXXI. TMOV – Szabó Rea, Dunaszerdahely

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny prózamondóinak harmadik kategóriájában indult Szabó Rea, a Vámbéry Ármin Alapiskola, Dunaszerdahely tanulója. A versenyen ezüstsávos helyezést ért el Radnóti Miklós: Ikrek hava című írásának előadásával. Felkészítője Török Angelika volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai […]

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Csank Máté, Rimaszombat

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Csank Máté (Magán Szakközépiskola, Rimaszombat) Az elégedetlen pap című mesét mondta el. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. A […]
Image28
04:53

Németh Imre 70

Ma ünnepli 70. születésnapját Németh Imre jogász, énekes, zeneszerző, karvezető. Kismagyaron látta meg a napvilágot 1954-ben. 1972-től az Ifjú Szivek Magyar Dal- és Táncegyüttes szólistája. Pozsonyban érettségizett (1973), a pozsonyi Komenský Egyetemen jogi diplomát szerzett (1978). 1977-ben Szilvássy József és Zalabai Zsigmond felkérésére zenésített verseket a rokon népek költészetéből a somorjai Üzenet irodalmi színpad részére. […]

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Nagy Georgina, Negyed

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Nagy Georgina (Negyed) A gőgös királylány című mesét mondta el. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. A versenyt a […]

XXXI. TMOV – Sztruhár Mátyás, Párkány

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny prózamondóinak harmadik kategóriájában indult Sztruhár Mátyás, az Ady Endre MTNY Alapiskola, Párkány tanulója. A versenyen bronzsávos helyezést ért el Dragomán György: Derbi című írásának előadásával. Felkészítője Hajtman Borbála volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai […]

Könyvbemutató Bősön

A Csemadok bősi alapszervezete és a helyi művelődési központ vezetősége november 28-án rendhagyó könyvbemutatót tartott a Csemadok helyi székházában. Fóthy János író ELMONDOM HÁT MINDENKINEK című könyvét eredetileg maga a szerző mutatta volna be, de váratlan betegsége miatt ő személyesen nem tudott jelen lenni. Helyette Molnár Ilona — aki egyébként az író beszélgetőpartnere lett volna […]

XXXI. TMOV – Szulló Vanda, Vágsellye

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny prózamondóinak harmadik kategóriájában indult Szulló Vanda, a Pázmány Péter Alapiskola és Óvoda, Vágsellye tanulója. A versenyen bronzsávos helyezést ért el Grecsó Krisztián: Anyám első süteménye című írásának előadásával. Felkészítője Dohányos Katalin volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok […]

Vivaldi: Gloria • Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Vass Lajos Kórusa (művészeti vezető Józsa Mónika) és a szombathelyi Camerata Pro Musica Kamarazenekar (koncertmester és művészeti vezető Gyenge Tibor) koncertjének első része. A közös hangversenyt 2022. szeptember 4-én, vasárnap 16.00 órától tartották a Pozsonyi Rádió 2. stúdiójában. Szólót énekelt Híves Mária és Horváth Diana. Vezényelt Kocsis-Holper Zoltán. A koncertből hangfelvétel […]

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Kendi Fruzsina

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Kendi Fruzsina (Gimnázium, Királyhelmec) a Hajnalka és Jónapka című mesét mondta el. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. […]