XIV. Ipolyi Arnold verseny – Pihentető játék

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén nemcsak mesemondással foglalkoztak a résztvevők, a versenyelőadások között a műsorszervezők igyekeztek szinten tartani a figyelmet játékokkal és nyelvtörőkkel is. Itt egy játék segítségével vezetik le az izgalmakat… •     A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. A […]

Elhunyt Duncsák Attila

84 évesen elhunyt Duncsák Attila kassai festőművész. Duncsák Attila Ungváron született 1940. március 2-án. Szentpéterváron Iparművészeti főiskolára járt, 1967-ben végezte el üveg és kerámia szakon. Önálló kiállításai voltak Ungváron, Kassán, Prágában, Pozsonyban, Debrecenben, Budapesten. Csoportos kiállításokon vett részt többek között Szentpéterváron és Moszkvában, Saint Michelben, Komáromban és Kassán, valamint Magyarországon. Munkái számos magángyűjteményben szerepelnek Nyugat-Európában, […]

Kincskeresők XIX. – A Karvai Szakközépiskola 70 éve

Kiss Joel és Hegyeshalmi Zétény „A Karvai Szakközépiskola 70 éve” című előadással érkezett Galántára. Felkészítő tanár: Mgr. Péntek Dorina. A Karvai Szakközépiskola 1953-ban mezőgazdasági tanonciskolaként nyitotta meg kapuit olyan szakokkal, mint például a bognár és kovács szak, amelyeket már csak az emlékezet őriz. Manapság ügyes kertészeiről, virágkötőiről, szakácsairól ismert a karvai szakközép. • • • […]

ÖRÖKLÉT: Milan Sládek

Öröklétre szenderült tegnap a 86 éves Milan Sládek világhírű szlovák pantomimművész, rendező, szerző, pedagógus és képzőművész; az Aréna Színház egykori igazgatója. Legemlékezetesebb alkotásai: A napraforgó, Pierot szerelmei, Chocho San. A művész ötvenéves pályafutása során klasszikus pantomim és paródia, humor és a szatíra is kikerült a műhelyéből. „A pillanat művészete” címmel könyvet is írt. „Minden projekten, […]

XXXI. TMOV – Szighardt Anna, Naszvad

A XXXI. Tompa Mihály Országos Verseny prózamondóinak harmadik kategóriájában indult Szighardt Anna, a naszvadi Alapiskola tanulója. A versenyen bronzsávos helyezést ért el Karinthy Frigyes: Kísérletezem című írásának előadásával. Felkészítője Mgr. Pinke Ágota volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok területi választmányaival, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségével, a Szlovákiai Magyar Szülők […]

T&B 7. – Magdalena Roguska-Németh: A „mozgásban levés” mint transzkulturális poétika

Fent Magdalena Roguska-Németh: A „mozgásban levés” mint transzkulturális poétika. David Szalay: Turbulence című előadását láthatják. Transzkulturalizmus és bilingvizmus 7. címmel rendezett nemzetközi konferenciát 2024. szeptember 9-10. között Nyitrán a Bázis Egyesület. A konferencia helyszíne a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, Közép-európai Tanulmányok Kara volt. 3. szekció: A-6-os terem Szekcióvezető: Sümegi István 14.00 – 14.20 Strickland-Pajtók Ágnes: Egy […]

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Bódy Natália, Fülek

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Bódy Natália (Fülek) A jó fonó lány című mesét mondta el. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. A […]

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Diószegi Áron, Pólyán

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Diószegi Áron (Pólyán) A bolondos falu története című mesét mondta el. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. A […]

XXXI. TMOV – Mács Arina Sára, Rimaszombat

Mács Arina Sára, a rimaszombati Tompa Mihály Alapiskola tanulója a prózamondás harmadik kategóriájában indult a XXXI. Tompa Mihály Országos Versenyen; aranysávos helyezést ért el az első helyet megszerezve Schäffer Erzsébet: T. Zs., tizenötéves kislány leveléből című írásának előadásával. Felkészítője Mgr. Lukács Veronika volt.  A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Rimaszombati Területi Választmánya társszervezőivel: a Csemadok […]

XIV. Ipolyi Arnold verseny – Bari Emília, Nagydaróc

Az Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny Országos döntőjén Bari Emília (Nagydaróc) A telhetetlen Gyuri című mesét mondta el. A versenyzők idén is négy kategóriában állhattak a zsűri elé. A döntőn a két helyszínen 77 népmesemondó mondott mesét. A XIV. Ipolyi Arnold Népmesemondó Verseny 2024. június 3-án és 4-én megtartott Országos döntőjének helyszíne ismét Gombaszög volt. A versenyt a […]

Megjelent a Világvégi palota

Üveghegyen innen, Gömörön is túl, élt egyszer egy fiú, aki eldöntötte magában, hogy verseket fog írni. Írt, írogatott, közben született két lánya meg az a bizonyos legkisebb fiú, kiváló zenész, aki sok más mellett lemezeket is készített édesapja tiszteletére. Az apuka, Dénes György 13 gyerekverséből készített új, ezúttal interaktív zenei albumot Dusík Gábor. A december […]
25 Citeratalálkozó – Vándor citerazenekar – Tardoskedd
07:14

XXV. Országos Citeratalálkozó – Vándor citerazenekar – Tardoskedd

A Vándor citerazenekar 2015-ben alakult. Tagjait már korábban összekötötte a citera és a népzene szeretete. Jól ismerték egymást népzenei táborokból, s már akkor megfogalmazódott bennük egy zenekar létrehozása. Valamennyien több mint 20 éve játszanak e népi hangszeren. Számos fellépésük volt  a környező településeken, de szívesen tesznek eleget a határon túli megkereséseknek is. Repertoárjukban hallhatnak különböző […]

Könyvbemutató Bősön

A Csemadok bősi alapszervezete és a helyi művelődési központ vezetősége november 28-án rendhagyó könyvbemutatót tartott a Csemadok helyi székházában. Fóthy János író ELMONDOM HÁT MINDENKINEK című könyvét eredetileg maga a szerző mutatta volna be, de váratlan betegsége miatt ő személyesen nem tudott jelen lenni. Helyette Molnár Ilona — aki egyébként az író beszélgetőpartnere lett volna […]