Apák, ha „Parttalan” zenélnek

Albumbemutató koncerttel jelentkezik a 2020-ban hazai és magyarországi zenészekből alakult APÁK együttes. 2023. március 10-én 19:00 órai kezdettel Dunaszerdahelyen a művészeti alapiskola (ismertebb nevén: zeneiskola) koncerttermébe várják a tisztelt érdeklődőket. Vontszemű Miklós zongorajátéka mellett Tóth Balázs szaxofonon, Szigeti Dezső gitáron, Valastyán Tamás ütőhangszereken, Köpöncei Dániel basszusgitáron, Belkovics István és Menyhárt József pedig énekével teszi teljessé […]

Túlélési tanácsok kezdő marslakóknak

Kovács József: Mentőexpedíció – Hasznos túlélési tanácsok kezdő marslakóknak című előadása az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium | Szombathely szervezésében. A Mars közvetlen kutatása már közel ötven éve tart. Jelenleg is féltucatnyi űrszonda kering körülötte, és távirányítású marsjárók dolgoznak a felszínén. Egyelőre azonban még távolinak tűnik a cél, hogy emberes űreszközök látogassanak el a vörös bolygóhoz, […]