Auguste Lumière nem csak a film történetében élvez elsőséget

1862. október 19-én született a franciaországi Besancon városában Auguste Marie Louis Nicolas Lumière, a filmművészet és filmgyártás egyik úttörője, aki Louis nevű testvérével az első mozgófilmet készítette. Auguste és nála két évvel fiatalabb testvére egy festőből lett fényképész fiai voltak, így természetes, hogy foglalkoztatta őket a képek megörökítésének gondolata. Még Auguste sem volt húszéves, amikor […]

Október 20-tól a mozikban az egészestés Toldi

Jankovics Marcell születésnapjához igazítva, október 20-tól látható a mozikban a tavaly elhunyt rajzfilmrendező utolsó munkája, a Toldi című egészestés animációs film. A rendkívüli igényességgel megalkotott, festői szépségű animációs film a Magyar népmesék sorozatot is jegyző Kecskemétfilm 80 alkotója több mint háromévi munkájának eredménye. Az alkotás szöveghűen viszi vászonra Arany János költeményét, miközben történelmi hitelességgel igyekszik […]

Kápolna búcsú • A felvidéki három királyok Bősön – II. rész

A bősi Amadé parkban tartott kápolna búcsú keretén belül önálló koncerttel lépett fel a felvidéki három királyok néven is ismert trió: Vadkerti Imre, Kovács Koppány és Derzsi György. Repertoárjukban szerepeltek rockopera-részletek, operettslágerek, retro táncdalok, valamit rockzene is. Azösszeállítás második részét láthatjuk. Az Animade polgári társulás a városi hivatallal közösen október 8-án szentmisével egybekötött kápolna búcsút […]