Charlie Haden minden formában kiemelkedőt alkotott

85 éves lenne ma Charlie Haden amerikai jazz-nagybőgős és zeneszerző. Az Ornette Coleman Quartet egyik alapító tagja volt. Haden már gyermekkorában a helyi, country-zenét sugárzó rádióban naponta szerepelt. Zenei tanulmányai után Los Angelesbe költözött, ahol Paul Bley triójában játszott. 1958-ban találkozott Ornette Colemannel és próbálni kezdett vele, majd 1960-ig együtt játszottak. Drogproblémák miatt egy darabig kikerült a jazzéletből, majd […]

ÖRÖKLÉT: Judith Durham

Elhunyt Judith Durham ausztrál zenész, énekesnő, dalszerző, 1963-tól a Seekers együttes alapító tagja és vezető énekese, 1968-tól szólóénekes, pop-folk és dzsessz műfajban. 79 éves volt. Judith Durham (Judith Mavis Cock) 1943. július 3-án született Essendonban (Victoria, Ausztrália). A The Seekers ausztrál folkegyüttes 1962-ben alapították meg Melbourne-ben. A hatvanas évek egyik legnépszerűbb ausztrál együttese volt, emellett az […]

XV. KAVF – döntő – Gál Noémi

 A II. Kategória – C csoportjából továbbjutó Gál Noémi R. Bihari Sándor: Határsávon túl című versét mondta a döntőben.   A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége június 11-én rendezte meg a XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált. A döntőbe jutott 32 versmondókról készült felvételeket mutatjuk be ebben a sorozatban.   XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál Komárom, 2022. június […]