XV. KAVF – döntő – Tarján Léda

A II. Kategória – B csoportjából továbbjutó Tarján Léda Rónay György: A világ legszebb délelőttje című versét mondta a döntőben.   A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége június 11-én rendezte meg a XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivált. A döntőbe jutott 32 versmondókról készült felvételeket mutatjuk be ebben a sorozatban.   XV. Kaszás Attila Versmondó Fesztivál Komárom, 2022. […]

Ma kezdődnek a Pozsonyi Koronázási Napok

A Pozsonyi Koronázási Napok idei rendezvénysorozata mától vasárnapig tart. Évek óta két szervezet verseng egymással a koronázási cécó kiaknázásában, az egyik az OZ Korunovačná Bratislava, a másik a Bratislava Tourist Board. Előbbi idén júniusban Mária Terézia koronázásának állított emléket. A török veszély ideje alatt Pozsony az akkori  Magyarország (Uhorsko) fővárosa lett, és koronázási város címet vívott […]

Csaknem száz kis „balerina“ és táncos lép színpadra Füleken

Két év kihagyás után újra életre kelt a táncművészet Füleken. A művelődési központban tavasszal újrainduló táncoktatás a nagy érdeklődésre való tekintettel két csoportban folyik, melyeket a korábbiakhoz képest kétszer annyi, több mint 50 gyermek látogat hetente. A tánciskola füleki csoportjai elérkeztek évadzáró fellépésükhoz, amelyet július 30-án 13 órától a Füleki Városi Művelődési Központ színháztermében mutatnak […]