Emília Vášáryová 80 éves

80 éves ma Emília Vášáryová színésznő. 1963-ban végzett a pozsonyi Művészeti Főiskolán. Két évadot játszott  a pozsonyi Nová scéna (Új Színpad) társulatával, majd 1964-ben az SND (Szlovák Nemzeti Színház) drámatársulatához szegődött. 1978-ban érdemes művész lett. Szerepelt filmekben, tévéjátékokban, a rádiónak is dolgozott. Az utóbbi években a pozsonyi Hviezdoslav Színház Tančiareň című darabjában, a Hypermarket és […]

Frank Capra és az „Egy maroknyi csoda” (teljes film)

Frank Capra (1897–1991) háromszoros Oscar-díjas olasz születésű amerikai filmrendező, filmproducer és forgatókönyvíró Szicíliában született, de a szüleivel (Salvatore és Rosaria) és három testvérével 1903-ban az USA-ba emigrált.  Capra első filmjét még 1915-ben készítette középiskolásként. A háború után némafilmekben dolgozott, főleg technikai munkatársként. 1924-ben Mack Sennettnek kezdett dolgozni a Columbia Picturesnél, ahol szépen lassan Hollywood legfelkapottabb […]

Lászlóffy Aladár (1937–2009)

Lászlóffy Aladár Kossuth-díjas költő, író, műfordító, szerkesztő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja Tordán született 1937. május 18-án. A kolozsvári volt Református Kollégiumban érettségizett. Felsőfokú végzettségét a kolozsvári Babeş–Bolyai Egyetemen szerezte, magyar szakosként (1954–1959). 1958-ban nem engedték államvizsgára, amelyet végül 1971-ben tett le. 1959-től 1961-ig munkanélküli volt, illetve szabadúszó értelmiségi. 1961 novemberétől az Állami Irodalmi […]

Magyarázkodás a kormányülés után

A pénzügyminiszter és a miniszterelnök magyarázza az aktuális intézkedéseket. Igor Matovič szerint a koalíció „családbarát része” ma két csatát is megnyert – az egyiket a családbarát intézkedésekért, a másikat az olaj megadóztatásáért. Arra a kérdésre, hogy miért történnek ilyen változások a rövidített jogalkotási eljárásban, a pénzügyminiszter azt válaszolta: „Aki gyorsan ad, kétszer ad.” A magyarázkodás szerint […]

Múzeumi világnap – felhívás

A 2022-es Múzeumi Világnap, amelyet május 18-án tartanak, három fókuszponton keresztül szeretné feltárni a múzeumokban rejlő lehetőségeket, hogy pozitív változást idézzenek elő közösségeikben. A fenntarthatóság elérésének ereje: A múzeumok stratégiai partnerek az Egyesült Nemzetek Fenntartható Fejlődési Céljainak megvalósításában. Helyi közösségeik kulcsszereplőiként a célok széles köréhez járulnak hozzá, amelyek magukban foglalják a szociális gazdaság előmozdítását, valamint […]

Richard Brooks emlékét csillag őrzi

Richard Brooks (1912–1992) amerikai író, forgatókönyvíró, filmrendező és producer 1912. május 18-án született Pennsylvaniában, Reuben Sax néven, emigráns orosz zsidó szülőktől. A középiskola elvégzése után a Temple University-n tanult két évig újságírást. A 30-as években különböző lapoknál (Philadelphia Record, World-Telegram) dolgozott, majd a WNEW rádióhoz került. Az évtized végén kezdett színdarabokat írni, és a színházi […]